Még az ókorban négyszer átépítették Augustus császár germaniai erődjét
2023. május 15. 11:20 Múlt-kor
A németországi Haltern am See városának római erődjén ásatásokat végző régészek felfedezték, hogy a folyóparti erődítményt 2000 évvel ezelőtt négyszer is teljesen újraépítették.
Korábban
A római időkben az Észak-Rajna-Vesztfália tartományában található Haltern am See jelentős katonai erődítmény és település volt. A történészek szerint az erődöt Augustus császár építtette, akitől az Aliso nevet kapta.
Az erőd mellett a Lippe folyó völgyébe nyúló, teraszszerű földnyelven egy kisebb parti erősség is állt.
A természetes kikötőhelyre épült támaszponton járőrhajók és csapatszállítók is kiköthettek egykor.
Az Észak-Rajna-Vesztfáliai Területi Szövetség (LWL) a területen tervezett építési munkálatok előtt végzett feltárásokat a két egymáshoz közel lévő régészeti lelőhelyen.
Ennek során megállapították, hogy a rómaiak négyszer is újraépítették a támaszpontot, minden alkalommal eltérő tervek alapján.
A folyami erőd egykori területét az 1950-es években szinte teljesen beépítették, de a projekt során az LWL régészeinek lehetőségük nyílt modern technikákkal megvizsgálni a régészeti maradványokat.
A fő római erőd mellett egy kisebb folyami erőd (C) védte a kikötőt (LWL / D. Jaszczurok / maßwerke GbR)
A kutatók számos gödör és árok nyomaira is bukkantak, amelyek az itteni építkezések legkorábbi szakaszából származnak, és elrendezésükben hasonlóságot mutatnak Bergkamen-Oberaden római erődjével.
A harmadik építési fázisból faoszlopok maradványait találták meg, amelyek függőlegesen a földbe ásva egy fából és földből készült fal tartószerkezetét képezték, hasonlóképp az Alisóban talált falhoz, amelynek rekonstrukciója az LWL római múzeumában áll.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.