Már 1947-ben megjósolta az okostelefonok világát egy francia film

2020. július 2. 16:32 Múlt-kor

A körülöttük lévő világ helyett a kezükben tartott apró képernyőre figyelő emberek és a műszerfalba épített képernyővel felszerelt autók látványa napjaink világát idézheti, azonban e jelenetek már egy 1947-ben megjelent francia filmben is feltűntek.

Korábban

A spanyolnátha-világjárvány idején a telefontársaságok még óva intettek az „üres csevegéstől”
A világ első mobiltelefonos hívása a rivális fejlesztőknek szóló üzenet volt
A légkondicionálást, a szmogot és az atombombát is előre megjósolta munkáiban Jules Verne

A La Télévision, œil de demain („A televízió, a holnap szeme”) című 24 perces, fekete-fehér alkotás nem csupán több, akkor még nem létező, de ma már bevett technikai vívmányt vetített elő, de azt is, hogy ezek milyen hatással lesznek az emberi viselkedésre.

A filmben a séta közben a kezükben tartott eszközbe merült emberek egymásnak ütköznek az utcán, a vonaton ülve az előttük ülő válla felett olvassák az értesítéseket, a máshová figyelő sofőrök pedig balesetet okoznak.

A René Barjavel esszéje alapján készült képsort J. K. Raymond-Millet rendezte. Habár a tudományos fantasztikum világához sokat hozzátevő (többek között ő vetette fel először az időutazás „nagyapa-paradoxon” néven ismert kérdését) Barjavel „okostelefonjai” alakjukban különböznek azoktól, amelyek végül népszerűvé váltak, a felhasználóik viselkedését pontosan eltalálta.

A több mint 70 évvel ezelőtt megjelent film bevezetőjében elhangzik, hogy a papíralapú újságok lassan idejétmúlttá válnak, mivel mindenki hozzáfér a hírekhez a tenyérben hordozható eszközökkel.

A néző elé ezután egy városi kávézó tárul, ahol egy, a korabeli divatnak megfelelően öltözött nő egyedül ül asztalánál. A magányosnak tűnő hölgy elővesz egy képernyővel ellátott eszközt a táskájából, hogy elüsse az időt.

Egy későbbi jelenetben két férfi egymásba botlik az utcán, amiért kölcsönösen leszidják egymást – egyikőjük sem a lába elé nézett, hanem a kezében tartott képernyőt bámulta. Egy éppen filmet néző harmadik férfi olyannyira nem figyel a környezetére, hogy a kezében lévő képernyőn egy filmet nézve lelép az úttestre egy autó elé, fennakadást okozva a forgalomban.

Habár a kis eszközöket a film televízióknak nevezi, funkciójukban voltaképpen megfelelnek napjaink okostelefonjainak – az emberek sokkal inkább tartalomfogyasztásra használják őket, mint kommunikációra. Hosszú, kihúzható antennáikkal (amelyek a film tanúsága szerint vakaródzásra is kiválóan alkalmasak) még hasonlítanak is a korai mobiltelefonokra.

A filmben a legkülönbözőbb helyekre beépített képernyők láthatók: az autója műszerfalán – ironikus módon – autóbalesetek jeleneteit figyelő sofőr nem veszi észre a közelgő veszélyes kanyart, és az útról lehajt az erdőbe, egy másik férfi pedig a levesesfazékba pillantva néz bokszmeccset ebéd közben.

Egy ágyban fekvő férfit is mutatnak a filmben, aki úgy tűnik, nem tud aludni, ezért egy táncoló nő hologramját „idézi meg” maga elé. A mellette alvó felesége bosszúsan felébredve éktelen haragra gerjed.

Anne-Katrin Weber, a Lausanne-i Egyetem médiatörténésze elmondta: „Míg Raymond-Millet munkássága mára szinte teljesen feledésbe merült, a La Télévision, œil de demain újabban figyelmet kapott egyes blogokon és internetes fórumokon, ahol dicsérik a filmet, amiért ’megjósolta jelenünket’.”

„A filmben ábrázolt jövőbeli televízió-használati szokások valóban napjaink digitális médiája meglehetősen precíz előrejelzésének tűnnek, különösen, ami a médiatechnika és különböző felhasználásainak rugalmasságát és kevertségét illeti. Emellett a televizuális kommunikáció a film által ígért széleskörű elérhetősége pontosan ábrázolja jelenlegi mindennapos médiafogyasztásunkat” – mondta a szakértő.