2021. ősz különszám: Sorsok, Legendák, Küzdelmek
ITT támogathatsz bennünket

Manőverek és háttéralkuk után, Bocskai közreműködésével született meg a zsitvatoroki béke

2021. november 11. 09:14 Múlt-kor

Az Oszmán-Habsburg prés a 16. század folyamán többször összezárult, mérhetetlen pusztítást okozva a magyarok lakta vidékeken. A status quo-n lényegében alig változtató 15 éves – vagy hosszú – háború lezárásában Erdély és a Bocskai István vezette szabadságharc is kiemelt szerepet játszott. Számtalan békeszerződést ismerünk, amely a magyar fél tudatos kizárásával köttetett, ám a 415 évvel ezelőtt, 1606. november 11-én aláírt zsitvatoroki béke a magyarság közreműködése nélkül meg sem született volna.

I. Rudolf, Bocskai István és I. Ahmed
A három legfőbb hatalmi tényező – középen Bocskai István, aki közreműködött a két uralkodó, I. Rudolf és I. Ahmed közti békekötésben

A 16. század folyamán a Magyar Királyság három részre szakadt, a Habsburg és az Oszmán Birodalom szorításába került, a nemzeti önrendelkezés reményei szertefoszlottak, míg a fegyverek javarészt magyarok lakta területeken pusztítottak.

Ugyan az 1568-as drinápolyi béke (és ennek megújítása) átmenetileg fenntartotta a status quót, a felségterületek elhatárolásából adódó határvillongások mindennaposak maradtak a végvidékeken. A törökök Perzsiával folytatott háborúja 1590-ben lezárult, ezután haderejükkel készen álltak, hogy újra Európa ellen forduljanak. A Habsburgok eleinte nem akartak fegyveres konfliktusba sodródni, kötelező ajándékpénzeikkel mégis elmaradtak. A késlekedés már önmagában elegendőnek bizonyult a helyzet eszkalálódásához, amelyet a peremterületek portyái készítettek elő.

A 15 éves – vagy hosszú – háború kezdőpontja vitatott, az 1591-es dátum mellett 1593 augusztusa – III. Murád szultán hadüzenete – is elfogadott szakmai körökben. A két nagyhatalom nem számíthatott a vallási ellentétekkel és belső hatalmi harcokkal küzdő európai szövetségeseik támogatására, egyedül a kereszténység védelmezőjeként fellépő VIII. Kelemen pápa pártolta a császáriak szent háborúját: meg kellett akadályozni, hogy a törökök előrenyomuljanak Bécsig, rosszabb esetben Prágáig.

A háború egyik fél számára sem volt kifizetődő: a legnagyobb katonai összeütközetben, az 1596-os mezőkeresztesi csatában – ugyan hivatalosan török győzelemmel végződött – valójában egyik fél sem került jobb pozícióba ellenfelével szemben. A harcok értelmetlenségét a béketapogatózások magas száma is igazolja (1595, 1599, 1601 és 1603), noha az egymástól távol álló álláspontok ellehetetlenítették a kiegyezést.

A gyakori nagyvezíri cserék ellenére a törökök a hódoltsághoz csatolták Egert és Kanizsát, sőt, átmenetileg Esztergomot is, de további területi nyereségeket – hódítást a császár földjén – nem remélhettek. A szultán a patthelyzet feloldását új stratégiai szövetségesétől, Bocskai Istvántól várta, ezzel Erdély szerepe is felértékelődött.

Bocskai 1595-ben még Báthory Zsigmond képviseletében kötött szövetséget a Habsburgokkal, ám a következő évek negatív tapasztalatai, majd 1602-es börtönbe vetése után oldalt váltott, és törökbarát politikába kezdett. A korábban Habsburg-párti Bocskai levelezését lefoglalták, birtokait elkobozták, erre válaszul a hajdúk élére állt, és Erdély széles körű támogatását élvezve felkelést robbantott ki, amely az önállóságért folytatott harcból – a kelet-magyarországi területek bevonásával – szabadságharccá duzzadt: 1605. április 20-án már nem csak Erdély, hanem Magyarország fejedelmének is megválasztották.

Erdély és az Oszmán Birodalom frigye magasztos tervekkel indult. Bocskai a Habsburgoktól független Magyar Királyság vezetőjeként koronát kapott a Fényes Portától – ennek visszautasítása a legújabb kutatások alapján hamis történelmi mítosz –, valamint ígéretet, hogy hátuk mögött nem kötnek különbékét a Habsburgokkal. A magyar-török barátság azonban ingatag lábakon állt, a szultáni szerződéslevél (ahdnáme) sosem jutott Bocskai kezébe, aki erre válaszul halogatta a fegyveres beavatkozást a nyugat felé tartó török sereg oldalán, helyette országának pacifikálására fordította erőforrásait.

Az 1605-ös évben mindhárom fél hintapolitikát folytatva manőverezett, azzal az alapvető céllal, hogy lehetőleg a fegyveres beavatkozást mellőzve, minél előnyösebb feltételekkel szabadulhassanak az anyagilag kimerítő, egyre terhesebb háborúból. Az „oszd meg és uralkodj” elvét követve háttéralkuk és – nem hivatalos – tárgyalások kezdődtek a török és a Habsburg fél között is, amely nem kedvezett Bocskaiéknak, akik akkor számíthattak a császári udvartól kedvező békefeltételekre, ha a török fenyegetés tartósan fennáll.

A Bocskai-szabadságharc lezárásnak elodázása az 1606-os év első felében is folytatódott, végül 1606 június 23-án megköttetett a bécsi béke, amely biztosította a magyar rendi jogokat, a részleges vallásszabadságot, valamint Bocskai örökletes fejedelemségét – az élete végéig néhány vármegyével kibővített – Erdélyben. Ezzel elhárult az utolsó akadály, újra napirendre került a törökkel esedékes Habsburg békekötés.

Az események egyik legfőbb előmozdítója Habsburg részről, hogy I. (német-római császárként II.) Rudolf magyar király felhatalmazást adott a Bécsben tartózkodó – és nála a reprezentatív szerepre alkalmasabb – Mátyásnak (később II. Mátyás néven magyar király), hogy képviselje a császári álláspontot a tárgyalásokon. A török fél szintén elkötelezte magát a béke végleges megkötése mellett, és már az sem tántorította el a szultánt szándékától, hogy – saját értelmezésében – erdélyi vazallusa vállalt közvetítő szerepet a tárgyalások során.

A megállapodásra a Zsitva folyó torkolatánál került sor (ma Zsitvatő) 1606. november 11-én, és zsitvatoroki béke néven került be a történelemkönyvekbe. A megegyezés a korábbiakkal ellentétben 20 évre szólt, rögzítette az adott időben birtokolt területek megtartását, valamint a határvidék kölcsönös elfogadását. A régi várak karbantartása mellett új végvárak építését nem engedélyezték, továbbá a felek kölcsönös fogolycserében is megállapodtak, és az egymással szembeni ellenségeskedést is betiltották.

Két konfliktusos kérdés azonban csak látszólag tisztázódott. A várak közül Fülek és Vác a királysághoz került, míg Eger és Kanizsa véglegesen hódoltsági terület lett – a magyar óhaj ellenére. A rendszeres császári adózás helyett a Porta hét évi összeg egyszeri megfizetésére kötelezte a Habsburgokat kétszázezer forint értékben – utóbbit a dokumentumban „ajándékként” szövegezték, de természetesen nem önkéntes hozzájárulásról volt szó. A kifizetés a kincstári hiány miatt akadozott, amely ugyan újabb fegyveres konfliktushoz nem vezetett, ám nem segítette elő a két fél „baráti” viszonyát.

A magyarság számára sem volt kedvezőtlen a békeszerződés, a bécsi megállapodásban foglaltak nem szenvedtek csorbát. Erdély szuverenitását nem vonták kétségbe, a magyar nemesi szabadságjogok és kiváltságok török fennhatóság alatt is elismerésre kerültek, illetve véglegesen megszűnt a szegényeket nyomorba taszító kettős adóztatás. A fő célt – az ország teljes egyesítését – a kor politikai realitásait figyelembe véve nem valósíthatták meg Bocskaiék.

A békeszerződés fonákja – ahogy azt szakértők megállapították –, hogy az egyezségnek két külön szövegvariánsa, egy török és egy német alakult ki. A tolmácsok vélhetően szándékosan ferdítettek – képzésüket Konstantinápolyban kapták – így a törököknek meghagyták a kiskapukat az esetleges jövőbeni újraértelmezésre. A Habsburgok számára szintén fájdalmas lehetett, hogy Bocskai – közvetítőként – a törökök oldalán foglalt helyet a tárgyalósátorban. A nehezen elért siker gyümölcsét nem sokáig élvezhette a fejedelem, még ugyanezen év december 29-én távozott a túlvilágra.

A végleges tisztázásra már II. Mátyás uralkodása idején, Rudolf 1612-es halála után kerülhetett sor, így sem a hadüzenet, sem a béke nem tekinthető a háború fix kezdő- és végpontjaként. Az események mindkét fél számára tanulságokkal szolgáltak: míg az oszmánoknak be kellett látniuk, hogy nyugati terjeszkedésük falakba ütközött, addig a Habsburgoknak el kellett ismerniük magyarországi hatalmuk korlátait. A legnagyobb teher így is a Magyar Királyságra hárult, az ország továbbra is nyugat és kelet ütközőzónájában maradt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Mátyás főherceg, a későbbi II. Mátyás magyar király hatékonyabban képviselte a Habsburg érdekeketTörök miniatúra a mezőkeresztesi csatárólBocskai István a hajdúk élén – a felkelés szabadságharccá érettBocskai István koronája – a tévhittel szemben nem utasította el I. Ahmed felajánlását (Kép forrása: Wikipédia/ Yelkrokoyade/ CC BY-SA 3.0)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár