Mai szemmel is óriási méretű volt a Rómát életben tartó Ostia kikötője
2020. november 16. 13:59 Múlt-kor
Korábban
Az egész Római Birodalom találkozóhelye
Az élénk hajóforgalom rengeteg munkalehetőséggel szolgált a kötélverők és hajóácsok számára, de mellettük egyszerű dokkmunkások, rabszolgák és hivatalnokok ezrei foglalkoztak nap mint nap az áruk és termékek kirakodásával és regisztrálásával.
A kutatók a fennmaradt feliratok és listák alapján arra következtettek, hogy Ostia lakosságának nagy része a környező, jórészt földközi-tengeri országokból érkező bevándorló volt. A kikötőváros lakosainak etnikai összetétele sokkal inkább tükrözte a Római Birodalmat alkotó népek sokféleségét, mint a főváros.
A település sokszínűsége a vallás tekintetében is kifejezésre jutott. A legtöbb templomot a hajózás isteneinek, valamint Ceresnek, a gabonatermesztés istennőjének szentelték, de Fortuna – a szerencse istennője – is nagy tiszteletnek örvendett. Érdekesség, hogy 1961-ben útépítők Ostiában bukkantak rá Európa első zsinagógájának maradványaira is.
Ostiából kísértetváros lesz
Ostia virágzó kikötővárosa Kr. u. 300 körül gyors hanyatlásnak indult. Rómában ez a káosz időszaka volt. A császári székben egyik uralkodó követte a másikat, miközben a gazdaság is összeomlott.
A teherhajókat egy közeli kikötőbe irányították, és egyre több lakost telepítettek ki Ostiából. Az elhagyott épületek lepusztultak vagy lebontásra kerültek.
Amikor Konstantin császár Kr. u. 330-ban Konstantinápolyt tette meg a Római Birodalom fővárosának, Ostia napja végleg leáldozott; az egyiptomi búzaszállítók már az új fővárosba hajóztak. A kikötő (portus) területe annyira beépült, hogy Konstantin eldöntötte, egy önálló várost létesít a helyén.
Az 5. századra az egykor oly élénk kikötőváros önmaga árnyékává vált. A keresztények Ostia épületeit kőbányának használták: a Szent Péter-székesegyház márványának nagy részét is innen hozták.
Bár a város csillaga rég leáldozott, Claudius és Traianus kikötői pedig eltűntek, a kereskedelmi irodák és raktárak romjai még ma is arról tanúskodnak, hogy Róma városa egykor főként Ostiának köszönhette, hogy éhes szájai élelemre leltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap