Mai autóink féklámpája, ablaktörlője és irányjelzője is egy hollywoodi színésznő találmánya volt
2022. március 30. 14:26 Múlt-kor
Korábban
Négy keréken
A megszerzett anyagi biztonság lehetővé tette számára, hogy vásároljon egy autót. A kocsi abban az időben még a mainál is költségesebb mulatságnak számított, az pedig egyenesen ritkaságszámba ment, hogy egy nő saját autót vegyen. Lawrence hamar beleszeretett a járművezetésbe, mivel az a szabadságot jelentette neki.
Ráadásul részletesen meg akarta ismerni az autó működését is, a visszaemlékezések szerint úgy írta le a járművét, mint „majdnem embert”, azaz szeretni és gondoskodni kell róla, amennyire csak lehetséges.
A korabeli autóvezetés azonban korántsem úgy működött, mint manapság, ráadásul a különbség nemcsak annyi volt, hogy a mai modern járművek helyett régebbiekkel közlekedtek.
Az irányjelzés például mai szemmel egy meglehetősen fáradtságos manővernek tűnik: a sofőrnek ki kellett nyújtania a karját úgy, hogy az esetleg mögötte haladó jármű vezetője lássa a könyökét is.
Amennyiben a könyökét behajlítva, az alkarját felfelé tartva jelzett, az azt jelentette, hogy jobbra kíván kanyarodni. A balra kanyarodást az egyenesen kinyújtott kar jelezte. A megállásról pedig a behajlított könyökkel lefelé tartott kéz értesítette a többi járművet.
Bár a korabeli forgalom finoman szólva sem vetekedhetett a maival, ez a fajta irányjelzés mégis kényelmetlennek és nehézkesnek bizonyult a mindennapi használat során. Mondani sem kell, hogy a korabeli közlekedésben gyakran fordultak elő megelőzhető balesetek.
Lawrence alighanem hasonlóképpen gondolkodott. Kitalált egy olyan mechanizmust, amely helyettesíthette a karjelzéseket. Ez mindössze egy gombból állt, amelynek megnyomása felemelt egy zászlót a hátsó lökhárító közelében, ezzel értesítve a járművet követő sofőröket, hogy milyen irányváltoztatást várhatnak. Az, hogy a hátul haladók időben észlelték az elöl haladó szándékát, jelentősen csökkentette a balesetveszélyes helyzetek számát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap