Magyar reformátorokra emlékeznek Wittenbergben
2017. augusztus 23. 14:31 MTI
A reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából rendezett négynapos németországi programot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke nyitja meg csütörtökön.
Korábban
A nyitó estén Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője tart előadást “Mit jelent számunkra Luther végrendelete ma?” címmel. Gáncs Péter elmondta, a programon a Magyarországi Evangélikus Egyház mutatja be életét és szolgálatát. Pénteken egész napos teológiai konferenciát tartanak, este Fassang László Liszt Ferenc-díjas orgonaművész koncertezik a városi templomban. Szombaton helyezik el az egykor a wittenbergi egyetemen tanuló Dévai Bíró Mátyás, az első magyar reformátor, Sylveszter János humanista, az első teljes, magyar nyelvű Újszövetség készítője, valamint Stöckel Lénárt felső-magyarországi reformátor emléktábláját a városi egyetem, illetve a Schloßstraße 15. számú ház falán.
Szombat este a magyar állam ünnepélyes fogadásán Reiner Haseloff, Németország Szász-Anhalt tartományának miniszterelnöke, Trócsányi László igazságügyi miniszter és Heinrich Bedform-Strom, a Német Protestáns Egyházak elnöke mond köszöntőt – közölte Gáncs Péter. A programsorozat záró eseménye a vasárnap délelőtti kétnyelvű istentisztelet, amelyen Fabiny Tamás evangélikus püspök hirdet igét. Az MEE elnök-püspöke elmondta, hogy a négy nap alatt bemutatkoznak majd a soproni, a soltvadkerti és a mezőberényi evangélikus iskolák színházi, zenés irodalmi előadással, kórushangversennyel és néptáncbemutatóval.
Emellett levetítik a tízrészesre tervezett Luther-rajzfilm már elkészült epizódjait, az érdeklődők megismerkedhetnek a magyar készítésű Luther-játékkal, amely játszva ismertet meg a reformáció elindítójának életével és tanaival. Lesz továbbá városnézés, népzenei koncert és sörbemutató. Gáncs Péter kiemelte: a magyarországi reformáció nagy alakjai közül nagyon sokan tanultak a Bölcs Frigyes által alapított wittenbergi egyetemen, ahonnan hazahozták Luther tanait. A több száz magyar diák között volt Batizi András evangélikus, majd református lelkész, költő, a katolikusról evangélikus, majd unitárius vallásra áttérő Heltai Gáspár író és az első teljes magyar nyelvű bibliafordítást elkészítő Károli Gáspár is.
A wittenbergi magyar napok ötlete akkor vetődött fel, amikor a város a reformáció évében látható világkiállítás idejére kölcsönkérte az MEE-től Luther Márton kézírásos végrendeletét. A kézirat kölcsönadásáért cserébe kérték a magyar evangélikusok, hogy megmutathassák, hogyan őrzik a reformáció atyjának szellemi örökségét. Kitért arra: Luther végrendeletét az 1800-as évek elején egy árverésen vásárolta meg sok más kézirattal együtt Jankovich Miklós, a katolikus vallású magyar műgyűjtő. Jankovich Miklós ugyan befektetésként vette meg a testamentumot, halála előtt azonban úgy döntött, hogy a magyar evangélikus egyházra hagyja azt.
A reformáció emlékévében szerte a világon és Magyarországon is arra emlékeznek, hogy Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus 1517. október 31-én függesztette ki az egyházi megújulást követelő 95 tézisét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ettől a naptól számítjuk a reformáció kezdetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap