Magyar boszorkánysírtól az ősi csikóvérig – 2019 hét legnagyobb régészeti szenzációja
2019. december 30. 12:38 Múlt-kor
Korábban
Rejtett csontkamrához vezetett a Vatikánban az eltűnt lány keresése
Emanuela Orlandi egy fuvolaóra után, 1983 júniusában felszállt a hazafelé tartó buszra, és nyomtalanul eltűnt. Mivel a 15 éves leány egy vatikáni bank tisztviselőjének volt a gyermeke, a rejtélyes ügy nyomán számos összeesküvés-elmélet született. Idén márciusban a család kapott egy névtelen levelet, a benne lévő fotó alapján pedig arra lehetett következtetni, hogy a lány holtteste a vatikáni német zarándoktemetőben, mégpedig az 1836-ban elhalálozott Sophie von Hohenlohe sírjában van elhelyezve. Bár az eltelt több mint három és fél évtizedben egyetlen jelzés sem bizonyult igaznak, mégis felnyitották a német hercegnő, valamint a mellette lévő Charlotte Frederica mecklenburgi hercegnő nyughelyét. A fiatal római lánynak ezúttal sem lelték nyomát, ám ami ennél is különösebb: a hercegnők maradványait sem találták meg. A keresést folytatva júliusban a sírok mögött két rejtett osszáriumra bukkantak. A csapóajtó fedte üregekben, amelyek már a pápai német papi kollégium épületéhez tartoznak, emberi csontokat találtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap