Mágiát is tanulhattak a diákok a középkori egyetemeken

2024. július 1. 18:05 Múlt-kor

A varázsló képe az irodalomban gyakran összefonódik a gazdagsággal. A boszorkánymester idézőkörét és egzotikus füstölőit udvarházakban látjuk, nem egy önkormányzati bérlakásban. A selyempalástba öltözött kultisták kántálva emelik a magasba különleges rituális kellékeiket, ahogy a hősök az utolsó pillanatban berúgják az ajtót.

John Dee, I. Erzsébet angol királynő mágusa állítása szerint parancsolt az angyaloknak is

Korábban

A mágia forrása

A való életben azonban a varázslással próbálkozók gyakran a szegényebb néprétegekből származtak. Noël le Bragard, akit a franciaországi Nancy faluban tartóztattak le boszorkányságért, korábban katona volt. Szemtanúja volt, ahogy egy városőr varázskönyve segítségével talált meg tolvajokat; miután nem tudta rávenni az őrt, hogy ossza meg vele titkai, Noël végül megvásárolt egy ládányi könyvet és tekercset egy öregasszonytól, lemásolta, majd árulni kezdte őket.

Még a csillagjóslásáról és angyalokkal való társalkodásáról híres angol udvari mágus, John Dee is egy textilkereskedő fia volt. A mágikus hatalom valódi forrása nem a vagyon volt, hanem amiből az származott: a műveltség, amely elválaszthatatlanul kapcsolódott a könyvekhez, az egyetemekhez és az egyházhoz.

Az írott varázsigék majdnem olyan idősek, mint az írás maga. A késő ókor változatos mágiája a perzsa varázstálaktól – amelyekben a spirális alakban felírt varázsige foglyul ejtette a démonokat – az Augustus császár parancsára i. e. 16-ban elégetett kétezer tekercsig terjedt. Az i. sz. 3. századra zsidó misztikusok megírták Salamon testamentumát, egy elbeszélő módú varázskönyvet, ahol a címszereplő közvetlenül az olvasóhoz szólva írja le, miképp hajtotta végre varázslatos tetteit.

Salamon testamentumának eklektikus stílusa azt is jól illusztrálja, hogy a varázskönyvek miképp hatottak egymásra: a Testamentumban felfedezhetőek a görög, a sumer és az egyiptomi mágikus hagyományok is. A 10. századra szemita mágikus körökben megszületett a Mózes kardja is, egy tipikus idézőkönyv, amely varázserejű szavakat és jól körülhatárolt feladatokkal bíró angyalok neveit használja, hogy természetfeletti befolyást fejtsen ki az anyagi világban.

A mágikus szövegek száma a keresztes hadjáratok után robbanásszerű növekedésnek indult. A közel-keleti háború végével Kelet és Nyugat között megindult a kultúrák keveredése, amelynek egyik központja a spanyolországi Toledo városa volt, ahol mór és zsidó tudósok is munkálkodtak a latin nyelvű keresztény felügyelet alatt.

Középkori asztronómus, kezében mágikus jelekkel vésett koronggal

Ezek között az új szövegek között érkezett meg a Picatrix, egy mágikus praktikákat és rituálékat leíró könyv, amely a klasszikus kor alapvetéseire építve asztrológiai jelentőséggel bíró összetevőkből megalkotott amulettek és varázsitalok által ígért hatalmat. Ezeket az elképzeléseket a zsidó kabbalával vegyítve születtek meg olyan gyűjtemények, mint Heinrich Cornelius Agrippa De occulta philosophia című műve, amely változatos megközelítéseket szőtt egyetlen mágiafilozófiai rendszerré.

A különféle mágiaelméletek összefonódtak a kereszténységgel is, amiből további mágikus és szellemek szólítására szolgáló könyvek születtek. A Lemegeton avagy Salamon kis kulcsai egy öt könyvből álló gyűjtemény volt, amely mágikus képek manipulálását, szellemidézést, a kristálygömb használatát, és további varázslatos képességeket tanított. Az Ars notoria, ami mágikus pecsétekkel gyorsította fel a tanulást, már a 14. században ismert volt. A mágikus szövegek terjedése, köztük az idézésre fókuszáló Centrum regnummal, a középkori itáliai inkvizíció erőfeszítéseinek jelentős százalékát kötötte le.

következő oldal 1 / 3