Ma sem tudni biztosan, mi állíthatta meg Hannibált Róma kapujában
2022. július 27. 16:20 Múlt-kor
Korábban
Végzetes hiba?
Vannak azonban, akik úgy vélik, Hannibál részéről korántsem lett volna vakmerő lépés, ha Róma ellen indul. A köztársaság katonáinak többsége a városon kívül tartózkodó légiókban teljesített szolgálatot, a Rómában sebtében felállított, megfelelő harci tapasztalattal nem rendelkező két irreguláris légió (legiones urbanae) mintegy 10 ezer katonája pedig nem tudta volna megfelelően védeni a Servius-falat Hannibál több tízezres seregével szemben.
Ehhez persze ostromgépekre lett volna szükség, de az elmélet hívei szerint Hannibál képes lett volna rövid idő alatt megépíttetni a megfelelő szerkezeteket. Ha Róma ezalatt visszahívta volna légióit, az könnyedén a védelem nélkül maradt Szicília vagy az Ibériai-félsziget elvesztését jelenthette volna.
Az elmélet szószólóit a Tiberisen fenntartott utánpótlási útvonallal kapcsolatos, fent már említett érv sem győzte meg. Szerintük a gondolatmenet azért nem állja meg a helyét, mert ekkoriban még nem a Claudius uralkodása alatt felépített Ostián, hanem a Neapolis (a mai Nápoly) mellett található Puteolin (ma Pozzuoli) keresztül érkeztek Rómába a szállítmányok.
A kikötőbe befutott javakat ezután nem a Tiberisen, hanem szárazföldi utakon juttatták el Rómába, vagyis Hannibálnak csak ezen utak lezárása lett volna a feladata. Az Etruriánál állomásozó karthágói flotta mindeközben azt lett volna hivatott megakadályozni, hogy Róma védői a tengerről kapjanak segítséget.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A Kr. e. 202-es zamai csata Giulio Romano 16. századi festményén
Hogy Hannibál a nyilvánvalóan kedvező feltételek ellenére mégsem támadta meg Rómát – hangoztatják az elmélet hívei –, annak az volt az oka, hogy egyszerűen nem tartotta szükségesnek. Gondolkodását a hellenizmus hatotta át, ezért úgy vélte, hogy egy megszállt, vesztésre álló állam előtt egyetlen lehetőség áll: megállapodásra törekedni a hódítókkal. Nem vette észre, hogy Rómában más elveket vallanak.
A köztársaságnak ugyanis esze ágában sem volt békét kötni. A vereségek csak további harcra sarkallták a városállamot.
Bár Kr. e. 216-ban, Cannae-nál még egy, a Trasimenus-tavi ütközetnél is súlyosabb vereséget szenvedtek el, és úgy tűnt, hogy Karthágó győzelme a küszöbön áll, Róma szövetségeseinek – latinok, umberek, picének stb. – helytállása, valamint a köztársaság kitartása meghozta gyümölcsét, és Scipio zamai győzelme Kr. e. 202-ben azt jelentette, hogy a punok elveszítették a háborút. Ki tudja, mi lett volna, ha Hannibál 15 évvel korábban Róma ellen vonul.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)