„Legyen művelt, de csak mértékkel” – milyen sors várt a nőkre az ókori Rómában?
2017. május 17. 08:29
Korábban
Mit sugall egy római Barbie baba?
A római lányoknak általában nem adatott meg a hosszú gyermekkor. A törvények szerint már 12 éves koruktól házasodhattak – és családjaik általában nem is haboztak fiatalon kiházasítani lányaikat, igyekezve kihasználni ezzel a lányok „legtermékenyebb” éveit. Ennek azért is volt kiemelt jelentősége, hiszen egy olyan korról beszélünk, ahol a csecsemőhalandóság jóval magasabb volt mint napjainkban. Menyegzőjük éjszakáján a római lányok hivatalosan is felnőtté váltak, amelynek jegyében elvették tőlük mindazt, ami a gyermekkorukhoz kötötte őket, így a játékaikat is.
Amennyiben valamelyikük még a 12. életéve előtt meghalt, úgy temetésük során gyakran helyezték melléjük játékaikat is. Így kerület elő például egy 2. században élt, sajnos fiatalon elhunyt római kislány elefántcsontból faragott babája, amely értékes kultúrtörténeti vonatkozást is hordoz. Manapság gyakran éri az a vád a népszerű Barbie babákat, hogy irreális testképet közvetít a lányok felé, már nagyon fiatal kortól kezdve. Nem volt ez másképp az ókori Rómában sem, igaz, ekkor teljesen más testképpel ismertették meg a kislányokat. A korabeli babákat ugyanis általában széles, gyermekszülésre ideálisnak tekintett csípővel és kerek hassal ábrázolták, hogy már ezzel is felkészítsék a lányokat a római matrónák legfontosabb kötelességére: az anyaságra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap