„Legyen művelt, de csak mértékkel” – milyen sors várt a nőkre az ókori Rómában?
2017. május 17. 08:29
Korábban
Az asszony legyen művelt, de csak mértékkel
A nők oktatása egy rendkívül megosztó téma volt az ókori Rómában. Írni és olvasni a legtöbb polgári család lányai megtanultak, míg a gazdagabbak magántanárokat is fogadtak, hogy görögül tanítassák őket. A nők képzésének elsődleges célja az volt, hogy elsajátítsák egy háztartás vezetéséhez szükséges készségeket. Fontosnak tartották azt is, hogy valamilyen szintű műveltségre is szert tegyenek, hogy férjük számára intellektuális téren is partnerré válhassanak. Ugyanakkor sok római férfi úgy vélte, hogy a „túl magas” műveltség és a vele járó intellektuális függetlenség nem válik előnyére a családnak, mivel az ilyen asszonyokat beképzeltnek, unalmasnak és – ami valószínűleg félelmük fő oka volt – hűtlennek tartották.
A római történelem mindazonáltal számos nagy műveltségű asszonyt tudott felvonultatni. Több levelezés is fennmaradt római feleségek és távoli provinciákban állomásozó katona férjeik között, míg Nero császár édesanyja, Agrippina megírta saját emlékiratait is, igaz sajnos ez elveszett az évszázadok során. Ritkán ugyan, de előfordulhatott az is, hogy szónoki képességeiket csillogtatták a római asszonyok. Cicero egyik nagy riválisának, Hortensiusnak a lánya, Hortensia például messze földön híres szónok volt, így egy alkalommal a római fórumon egy nagy hatású beszédében élesen kikelt egy újonnan kivetett hadiadó ellen, amely Róma leggazdagabb asszonyait sújtotta volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.