Kutatók harminc múmiára bukkantak egy ősi kultikus épületben Egyiptomban
2022. február 2. 09:50 Múlt-kor
A Nílus menti Asszuánban, egy tűz nyomait is magán viselő épület mélyén elrejtve találtak a régészek a kétezer éves családi sírboltra, benne harminc múmiával, akik között egy újszülött, több gyermek és számos idős ember is volt.
Korábban
Bár a régészek még nem datálták a sírt, sejtésük szerint egyetlen család használta azt nemzedékeken keresztül a hellenisztikus és római korokban, pontosabban a Kr. e. 1. és Kr. u. 2–3. századok között – mondta el Patrizia Piacentini egyiptológusprofesszor (Milánói Egyetem), az ásatás egyik vezetője.
Az újonnan fellelt sír csak egy a 300 közül, amit a közelmúltban fedeztek fel a III. Aga Kán 20. században épült mauzóleuma környékén. De míg a többi sírt a föld alatt vagy a sziklás dombokba vájva találták, ez a bizonyos sír egy nagyobb földfelszíni építményből nyílt, amit a kutatók áldozati helyszínként azonosítottak.
„Úgy tűnik, a nekropoliszhoz vezető völgyben való elhelyezkedése miatt ennek az épületnek kultikus szerepe volt: Hnumnak, a teremtéshez és a Nílus termékenyítő áradásához kötődő, kosfejjel ábrázolt istennek mutattak be áldozatokat, aki Asszuánban különös tiszteletnek örvendett” – számolt be Piacentini. „Ki más lett volna alkalmasabb, hogy az itt eltemetettek örök élete fölött őrködjön?”
Piacentini és csapata égésnyomokat fedezett fel az épület falain, amiket áldozati tüzek hagyhattak hátra; ez is alátámasztja az épület szakrális mivoltát. Azt is hozzátették viszont, hogy a nyomok egy része sírrablóktól is származhat. Az épületen belül állatcsontokat, növényi maradványokat és áldozati asztalokat is találtak, illetve egy férfi múmiáját, aki mellett egy rézből készült nyaklánc hevert, Nikosztratosz felirattal.
A sziklából kivájt sírhoz vezető lépcső aljánál egy törött áldozati edényt találtak, benne apró gyümölcsökkel. A négy kamrából álló sírban összesen harminc múmia pihent. Némelyek igen jó állapotban maradtak meg, mint például egy terrakotta szarkofágban elhelyezett gyermeké, viszont mások kötéseit és kartonázsát (gipsszel keményített vászon, amit a múmia beburkolására használtak) sírrablók már az ókorban megbontották.
A kutatók egy kést is találtak, vasból készült pengével és fa markolattal, amit a rablók hagyhattak hátra. A régészek véleménye szerint eredetileg Nikosztratosz múmiája is a sírban, a többi múmia között volt, és csak a fosztogatók mozdították el onnan.
Az ásatás az egyiptomi régészeti minisztérium és a Milánói Egyetem közös vállalkozása volt, amelynek leleteit a kutatók továbbra is elemzik és datálják. „Az itt felfedezett építmény tanulmányozása még csak most kezdődik” – mondta Piacentini.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap