Közös többfunkciós létesítményt épít a Pompidou Központ és a Picasso Múzeum
2023. július 12. 13:21 MTI
A párizsi Pompidou Központ és a Picasso Múzeum egy közös létesítményt hoz létre a francia főváros egyik elővárosában, Massyban - jelentette be kedden a két intézmény igazgatója a Pompidou Központban.
A Pompidou központ a távolból (Wikimedia Commons / Zairon / CC BY-SA 4.0)
Korábban
Az új létesítmény (Centre Pompidou Francilien – Fabrique de l'Art / Musée national Picasso-Paris – POMPICART) a világ egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti gyűjteményével rendelkező Pompidou Központ 140 ezer műtárgyának és a Picasso Múzeum ötezer műből álló gyűjteményének raktáraként is szolgálni fog.
Massyban 2024 májusában kezdődnek el az építési munkálatok, a központ pedig 2026 nyarán nyitja meg kapuit, egy évvel azután, hogy a Pompidou Központ öt évig tartó felújítási munkálatokra bezár.
A kedden bemutatott építészeti tervek szerint a két teljesen különböző oldallal rendelkező épület egy tó partján épül meg Massyban.
Philippe Chiambaretta tervező a sajtótájékoztatón elmondta: az egyik oldal egy teljesen zárt építmény lesz, olyan, mint egy páncélszekrény, a műtárgyak optimális tárolására és megőrzésére, míg a tó felé néző része – amely a nagyközönség által ingyenesen lesz látogatható – egy három szinten nyitott terű és növényekkel bevont, illetve üvegfelületű építmény lesz, a tetején egy háromezer négyzetméteres tetőterasszal.
A 31 ezer négyzetméter alapterületű, kétezer négyzetméternyi napelemmel és zöld felületekkel ellátott központ 105 millió euróba kerül. A hibrid létesítményben a raktáron kívül restaurációs műhelyek és szakmai irodák fognak működni, s a két múzeum gyűjteményeiből összeállított kiállításokkal, könyvtárral, kávéházzal és számos kulturális programmal is várják majd az érdeklődőket.
„Nagyon boldog vagyok. Elővárosiként társadalmi revánsként élem meg a döntést. Ez a bizonyítéka annak, hogy az elővárosokban is lehet csodás dolgokat csinálni” – mondta a sajtótájékoztatón Nicolas Samsoen, Massy polgármestere.
A Párizstól 30 kilométerre délre található, 50 ezer lakosú kisvárost kilenc pályázó közül választotta ki a két állami múzeum.
„Ez egy történelmi döntés két okból is. Ez az első alkalom, hogy egy nagy párizsi intézmény nem egy vidéki városban vagy külföldön, hanem a körgyűrű másik oldalán nyit fiókintézményt” – mondta Valérie Pécresse, a Párizs körüli Ile-de-France régió elnöke. „De a döntés a jövőnek is szól. Massy egy olyan hely, ahol Franciaország jövőjét építjük. A francia tudományos kutatások negyede a régióban koncentrálódik” – tette hozzá.
A PCA-STREAM építészeti iroda által tervezett központ északi bejárata 500 méterre lesz a még építés alatt 18. párizsi metróvonal Massy-Opéra nevű megállójától, amely várhatóan szintén 2026-ra készül el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.