Középkori templomok újultak meg a Kárpát-medencében
2015. július 22. 10:15 MTI
A középkori templomok felújítási programjának harmadik ütemében 18 templom műemléki helyreállítása fejeződött be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és a Partiumban - közölték a projektzáró konferencián kedden, a debreceni Református Nagytemplomban.
Korábban
A csaknem 1,5 millió eurós (több mint 450 millió forintos) fejlesztés az Európai Unió 90 százalékos támogatásával valósult meg a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke emlékezetett arra: a középkori templomok útja mint tematikus útvonal 2009-ben indult el azzal a céllal, hogy a Kárpát-medencében egyedülálló vallási és kulturális örökséggel ismertesse meg az érdeklődőket.
A teljes programban szereplő 65 templom és a közülük nem régen megújult 18 templom olyan összképet alkot a református örökségről és a térségek történetéről, amely igazi kincs - tette hozzá. A püspök szerint az az örökség, amelyet ezek a templomok őriznek, a külföldieket is vonzza. Azt szeretnék, hogy a templom-utat járva az érdeklődők járják végig a reformáció útját, felfedezve azt, hogy Európa határán milyen kincsek vannak.
Minderre ráirányíthatja a figyelmet két jelentős évforduló 2017-ben, amikor a reformáció 500. évfordulója mellett a Tiszántúli Református Egyházkerület létrejöttének 450. évfordulóját is ünnepeljük - hangoztatta Fekete Károly. A konferencián elmondták: a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatásával, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Szatmár Megyei Tanács partnerségében indult el a Középkori templomok útja program. A fejlesztés célja az volt, hogy a kiemelkedő örökségturisztikai és művészettörténeti értéket jelentő középkori templomokat összekötve egy közös tematikus úttá fejlesztve jöjjön létre egy közös turisztikai útvonal a magyar-román határtérségben.
A több év alatt felépített programban művészettörténeti kutatómunka is zajlott: neves szakemberek tárták fel a Felső-Tisza-vidék építészeti, kulturális és vallási örökségét. A kutatások eredményét összefoglaló három kötet most megjelent utolsó részét, a Művészet és vallás a Felső-Tisza-vidéken című munkát kedden mutatták be a program eddigi eredményeiről és a várható folytatásról rendezett konferencián.
Deák Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. vezető menedzsere a programban elért eredmények mellett elmondta azt is, hogy a jövőben a történelmi Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, a Felvidék, Kalotaszeg, a Mezőség és a Szilágyság területére is szeretnék kiterjeszteni a templom-út a programot. A debreceni Református Nagytemplomban kedden megnyitották a Középkori templomok útja című időszaki kiállítást is, amelyet három hétig tekinthetnek meg az érdeklődők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05