Könyvbemutatón és rendkívüli irodalomórán is részt vehetünk a Kertész Imre-emléknapon
2023. november 8. 13:18 MTI
A Kertész Imre Intézet tematikus nappal, művészettörténeti programsorozattal, könyvbemutatóval és rendhagyó irodalomórával ünnepli a 2016-ban elhunyt, Nobel-díjas magyar író 94. születésnapját csütörtökön Budapesten.
![Kertész Imre](/ih0Ax/article/main/.630x1260/64291.jpg?lavid=450463)
Kertész Imre 1975-ben (kép forrása: Fortepan / Hunyady József)
Korábban
A 2017 januárjától működő intézet tematikus napja Kertész-irodalomórával kezdődik, amelyen drámapedagógiai módszerekkel dolgozzák fel Kertész Imre életművének és a Sorstalanság című regényének egyes aspektusait az egyik budapesti gimnázium tizenkettedikes diákjai. Az óra végén az intézetben őrzött Kertész-hagyatékrészből tekinthetnek meg válogatást a résztvevők – tájékoztatta a Kertész Imre Intézet az MTI-t.
Bemutatják Kertész Imre Vázlatok. Feljegyzések, tématervek 1958–1963 című műhelynaplóját, amely teljes, értelmező-magyarázó jegyzetekkel és tanulmányigényű utószóval kiegészítve jelenik meg Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kiadásában.
Mint írják, a műhelyfeljegyzéseket a Sorstalanság megírásával párhuzamosan vezette az író. Az eddig sosem publikált novella-, kisregény- és színműterveket egyaránt tartalmazó kötetben nyomon követhető az alkotófolyamat, amelyben Kertész Imre irodalmi formába önti a haláltáborokban átélt élményeit. Emellett naplófeljegyzéseiben beszámol aktuális olvasmányélményeiről és az alkotás közbeni lelkiállapotáról is.
A 16 órakor kezdődő könyvbemutatón Ács Margit Kossuth-díjas íróval, műkritikussal, Soltész Mártonnal, a Kertész Imre Intézet irodalomtörténészével, a kötet szerkesztőjével, valamint Radics Péterrel, a Petőfi Irodalmi Múzeum, Digitális Irodalmi Akadémia vezetőjével Őri-Kovács Anna, az est moderátora beszélget.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Csütörtökön indul útjára az intézet új, művészettörténeti programsorozata. A Kertész-tematikájú épületsétát Szabó Tamás programigazgató vezeti. A részvevők az épület története mellett több irodalomtörténeti érdekességgel is megismerkedhetnek Bencsik Krisztina és Soltész Márton irodalomtörténészek közreműködésével: szó lesz a Nobel-díjas magyar író életútjáról, a Kertész-emlékszobában található tárgyak történetéről, valamint az intézetben őrzött fotókról, dokumentumokról. A csütörtöki könyvbemutatóra, valamint az ingyenes irodalom- és művészettörténeti épületsétára a rendezvé[email protected] címen lehet regisztrálni a program megnevezésével.
A közleményben felidézik: Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944 nyarán koncentrációs táborba deportálták. Megjárta Buchenwaldot és Auschwitzot, 16 évesen szabadult. A kommunista diktatúra alatt távol tartotta magát az irodalmi élettől; zenés vígjátékok írásából és műfordításokból tartotta el magát.
Első regényét, a diktatúra természetrajzát tükröző Sorstalanságot 1960-tól tizenhárom éven keresztül írta. A könyv 1975-ben jelenhetett meg, és a rendszerváltoztatásig szinte észrevétlen maradt.
Kertész művei az 1990-es évektől kerültek a hazai és a nemzetközi figyelem középpontjába. 2002-ben első magyar íróként irodalmi munkásságáért Nobel-díjat kapott. Életműve a regény, az esszé- és naplóirodalom műfajában is kiemelkedő jelentőségű; könyvei immár több tucat nyelven olvashatók.
Munkásságát több nemzetközi díjjal jutalmazták, Magyarországon Kossuth-díjjal tüntették ki és megkapta a Szent István-rendet. Hosszas betegség után 2016. március 31-én hunyt el Budapesten.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Városliget](/ih0Ax/label/.cut-640x400/813.jpg)
Városliget
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)