Kőműves volt az angol trónörökös

2007. május 29.-Múlt-kor

Egy angol történész most megjelenő könyvében lehetségesnek tartja, hogy a York-ház egyik utolsó leszármazottja mégsem a Towerben halt meg.

1483-ban, a Rózsák háborúja végén III. Richárd meggyilkoltatta VI. Edwardot, majd annak fiait, a 12 éves Edwardot és a 9 éves Richárdot a Towerba záratta. A két gyerek csontvázát 1674-ben találták meg, és a közvélekedés szerint ez arra utal, hogy a hercegeket nem sokkal börtönbe kerülésük után meggyilkolták.

A két csontvázat II. Károly temettette újra a Westminsterben, ám az 1933-as exhumálás megdöbbentő eredménnyel zárult: kiderült ugyanis, hogy állati maradványok is vannak a csontok között.

A Leicesteri Egyetem kutatója, David Baldwin szerint azonban a gyerekek meggyilkoltatása csak spekuláció, mert az idősebbik herceg, Edward természetes halállal halhatott meg, míg Richárdot titokban az anyjához küldték, hogy ott éljen tovább.

Baldwin hamarosan megjelenő, The Lost Prince: The Survival of Richard of York (Az elveszett herceg: Yorki Richárd túlélése) című könyvében azt állítja, hogy miután III. Richárdot megölték a bosworthi csatában, a herceget titokban a colchesteri Szent János apátságba vitték, ahol 1550-ben bekövetkezett haláláig kőművesként dolgozott.

A kutató szerint a herceg mindvégig titokban tartotta identitását, mert attól félt, hogy a Tudorok biztosan kivégeztetnék. Érdekes adalék lehet, hogy VII. Henrik tróralépése után többször is ellátogatott az apátságba. "Szerintem volt valami a színfalak mögött, amit még most sem tudunk" - állítja Baldwin.