2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kiutasították Olaszországból a pápa merénylőjét

2014. december 30. 10:29 MTI

Az olasz hatóságok hétfőn kiutasították Olaszországból Ali Agca egykori török terroristát, néhai II. János Pál pápa merénylőjét, aki december 27-én belépett a Vatikán területére, és virágot vitt a lengyel pápa sírjára.

A kiutasítás értelmében Agcát hétfő este az olasz hatóságok feltették a római Fiumicino repülőtérről a törökországi Isztambulba tartó repülőgépre. Az 56 éves török férfit december 27-én vették őrizetbe a római Szent Péter téren. Agca ezt megelőzően a Szent Péter-bazilikában járt, ahol virágcsokrot helyezett el II. János Pál sírján. Agcát az AdnKronos olasz hírügynökség kamerái kísérték.

A dátum nem volt véletlen: II. János Pál 1983. december 27-én kereste fel merénylőjét a római Rebibbia börtönben. A Szürke Farkasok török terrorista csoport egykori tagja 1981. május 13-án lőtt rá II. János Pálra a Szent Péter téren. A merénylet után azonnal elfogták, és életfogytiglanra ítélték. 2000-ben az olasz köztársasági elnök kegyelemben részesítette, kiadták Törökországnak, ahol 2010-ben szabadult végleg a börtönből. Azóta Agca első alkalommal járt Olaszországban.

Agcát az utóbbi napokban az olasz terrorizmusellenes hatóság (Digos) és az idegenrendészet is kihallgatta. A Róma közeli Fiumicino illegális bevándorlók számára létesített táborában őrizték, innen egyenesen a repülőtérre viszik. A kiutasítás indoka az, hogy vízum nélkül érkezett Olaszországba. A LaRepubblica.it hírportálnak a bevándorlótáborból adott interjúban annyit árult el, hogy Törökországból gépkocsival Szerbián és Ausztrián keresztül érkezett meg Olaszországba. A háromnapos úton általa meg nem nevezett személyek is elkísérték. Rómában egy szállodában szállt meg, és a szállodától taxival ment a Szent Péter térig.

A Szent Péter téren és a Szent Péter-bazilikában sem ismerték fel a vatikáni biztonsági szolgálat emberei. A zarándokokkal együtt sorban állva eljutott II. János Pál sírjáig. Az egykori terrorista hangsúlyozta, hogy Ferenc pápával is találkozni szeretett volna.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár