Kilenc uralkodó a középkorból, akit csak „Nagy” néven emlegetett az utókor
2017. augusztus 30. 15:51
Korábban
Aki másodszor élesztette újra a császárságot
Az egykori Karoling Birodalom keleti feléből kialakult Német Királyság élére 936-ban a fiatal és energikus I. (Nagy) Ottó került. Hasonlóan Alfrédhoz neki is egy veszedelmes, keletről érkező nép betöréseitől kellett megvédelmeznie országát. A magyarok a 9. században számos pusztító zsákmányszerző hadjáratot vezettek a német területekre. Ottó végül 955-ben, az Augsburg melletti Lech-mezőn szállt szembe a feljegyzések szerint Bulcsú és Lehel vezette magyarokkal. Az ütközet döntő német győzelemmel végződött és az elfogott magyar vezéreket Regensburgban kivégezték. Bár mind a mai napig megoszlanak a vélemények arról, hogy pontosan mekkora veszteség is érte ekkor a magyarokat, az viszont bizonyos, hogy a csatát követően a nyugatra vezetett „kalandozások kora” lezárult.
Egyes feljegyzések szerint, Ottót a győzelem után császárrá kiáltották ki katonái, majd 962-ben a pápa hivatalosan is megkoronázta őt Rómában, ezzel másodszorra is újjáélesztve a nyugati császárságot. Ottó hódításaival jelentősen kiterjesztette birodalma határait és többek között Itália északi részét is uralma alá vonta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap