Kilenc tévhit a Barbarossa-hadműveletről
2022. június 22. 19:20 Múlt-kor
Korábban
9. Az elfeledett nemi erőszakhullám a keleti fronton
A nyugati írók az utóbbi évek során igen sikeresen tették köztudomásúvá azt a gyomorforgató nemi erőszakhullámot, amelyet a szovjet csapatok vittek véghez Kelet-Európában és Németországban a háború végéhez közeledve.
Jó példa Antony Beevor epikus monográfiája Berlin ostromáról, amelyben 28 oldalon keresztül foglalkozik a szovjet katonák által a német, illetve lengyel nőkkel szemben elkövetett erőszakkal.
A nemi erőszak tárgyalásakor természetesen az áldozat szemszöge kell, hogy domináljon, így teljességgel megalapozott, sőt, egyenesen erkölcsi kötelesség ezen atrocitások tárgyalása.
Ami azonban még tragikusabbá teszi az ügyet az az, hogy a német katonák által lengyel és szovjet nőkkel szemben elkövetett nemi erőszakot, amely megelőzte ezt a hullámot, és akár annál nagyobb is lehetett, gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyják.
Heinrich Himmler és a hadifoglyok
Annak ellenére, hogy vélhetően több millió szovjet állampolgár, főként nők és lányok váltak a nemi erőszak áldozataivá, a témával igen keveset foglalkoztak eddig.
Elterjedt mítosz továbbá az, hogy a náci faji törvények és szabályozások miatt a zsidó vagy szláv nőket nem tekintették potenciális szexuális áldozatnak a németek.
Az egész Európából előkerült bizonyítékok, beleértve a megszállt területeket és a koncentrációs táborokat, teljességgel cáfolják e nézetet. A náci törvények például, amelyek a zsidó nőkkel történő közösülést tiltották, egyértelműen csak a beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatokra vonatkoztak.
Hivatalos katonai és faji szabályaik és törvényeik ellenére a Wehrmacht, az SS, a rendőrség és a civil adminisztráció tagjai, valamint szövetségeseik is gyakorta vettek részt tömeges nemi erőszakban Lengyelország és a Szovjetunió általuk megszállt területein.
Az áldozatok között nem volt különbségtétel zsidók és nem zsidók között, és a nők és lányok mellett léteztek férfi- és fiúáldozatok is, továbbá minden korosztály ki volt téve a borzalmaknak – akad példa 90 éves női áldozatra és 8-9 éves lányokkal szemben elkövetett erőszakra is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap