Kilenc sorsdöntő ütközet a középkorból, amely megváltoztatta a történelem menetét
2017. szeptember 1. 08:38
Korábban
Lőfegyverek és szétnyílt koponya
1453-ban az angolok John Talbot parancsnoksága alatt egy utolsó kísérletet tettek a százéves háború menetének megfordítására. A Franciaország délnyugati részén fekvő, angol kézen lévő Castillon várát ekkor egy nagyjából 10 ezres francia sereg ostromolta. Talbot július 17-én érkezett egy hasonló létszámú sereggel a vár felmentésére és támadást vezényelt a francia állások ellen.
A csata haditechnológiai szempontból is fordulópont volt, hiszen a franciák közel 300 ágyúval és kézipuskákkal voltak felszerelve. A lőfegyverek bevetése hatalmas káoszt okozott az angolok soraiban és egy szemtanú beszámolója szerint „minden egyes ágyúgolyó öt vagy hat angolt ölt meg egy csapásra”. Talbot maga is találatot kapott és miután lezuhant lováról egy francia gyalogos végzett vele. Amikor 1860-ban megtalálták az angol hadvezér sírját, kiderült, hogy koponyája teljesen szétnyílt az ütés erejétől.
A vereséggel szinte teljesen összeomlott az angolok franciaországi jelenléte és még ugyanebben az évben elvesztették Bordeaux városát is. Habár ekkor még egyik fél sem így tekintett rá, a csata lényegében lezárta a százéves háborút.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.