Kilenc sorsdöntő ütközet a középkorból, amely megváltoztatta a történelem menetét
2017. szeptember 1. 08:38
Korábban
A tengeri csata, amely megmentette Angliát
Nem Hódító Vilmos volt az utolsó, aki sikeres partraszállást hajtott végre Angliában. II. Fülöp fia, a későbbi VIII. Lajos, 1216-ban magának követelve az angol trónt, jelentős inváziós sereggel érkezett a szigetországba. A hadjárat során elfoglalta Londont és az ország területének felét a hatalmába kerítette.
1217 májusában azonban Lincoln mellett vereséget szenvedett, ezzel előrenyomulása megakadt. A herceg erősítésért küldött, amit felesége, Kasztíliai Blanka gondosan meg is szervezett és hajón útnak is indított Anglia felé. A flotta élére Eustace-t, a kor hírhedt kalózát helyezte.
Az angol flotta a kenti Sandwich mellett szállt szembe a francia hajóhaddal. Az angolok számos innovatív technikát vetettek be a csata során, így például „mészrakétákat” lőttek ki, hogy megvakítsák vele a francia hajósokat. Az erősítést szállító flotta komoly veszteségeket szenvedett, Eustace életét vesztette és a túlélők kénytelenek voltak visszatérni Franciaországba. Az egyre nehezebb helyzetben lévő Lajos herceg pedig hamarosan feladta hódításait és maga is hazahajózott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap