Kilenc fegyver, amellyel az ókori Egyiptom világverő hatalommá vált
2020. december 10. 08:36 Múlt-kor
Korábban
A gerely
Az egyiptomi harci gerely több volt, mint egyszerű hajítófegyver. A körülbelül egyméteres szálfegyver alkalmas volt egyszerű közelharci fegyvernek is, az Újbirodalom katonái a vállukon átvetett tegezben többet is maguknál hordtak.
Közelharcban döfhettek velük, távolabbról pedig a rohamozó gyalogság vagy harci szekerek ellen hajítva alkalmazták őket.
Elliott szerint a gerely nem számított olyan „egyszer használatos” fegyvernek, mint a nyílvesszők. A speciálisan kimunkált, rombusz keresztmetszetű heggyel és a hajítást megkönnyítő, kiegyensúlyozott nyéllel szerelt fegyvereket harc után igyekeztek összeszedni.
A csatabárd
Az egyiptomi csatabárd másodlagos fegyver volt, amelyet a harcos övébe dugva vagy vállára akasztva hordott. A közelharcban az ellenség pajzsának áthasítására használták, amellett, hogy természetesen egyetlen jól irányzott csapással végezhetett is az illetővel.
A régészeti anyag alapján megfigyelhető, hogy Egyiptom korai időszakában, amikor még ellenségeik többsége nem viselt páncélt, az egyiptomi bárdok pengéi íveltek voltak, hogy a védtelen húsban minél nagyobb és mélyebb vágást ejtsenek.
Az Újbirodalom korszakában azonban az egyiptomi seregek a hettiták és más fejlett civilizációk haderőivel álltak szemben, amelyek katonái keményített bőrből készült páncéllal védték magukat. Az egyiptomi bárdok pengéi egyre szűkebbek és egyenesebb élűek lettek, hogy maximalizálják a páncélon való átütés képességét.
A csatabárd emellett egyéb feladatok ellátására is alkalmas volt a hadjáratokon. A források szerint egy kánaáni város ostromakor III. Ramszesz katonái bárdjaikkal ástak be a város falai alatt, míg társaik ugyanezen eszközökkel kivágták a környéken lévő fákat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap