Kidöntötte a híres kaliforniai „átfúrt” mamutfenyőt a vihar
2017. január 11. 11:22
A 45 méter magas, az 1880-as évek óta tíz méter átmérőjű törzsén egy alagúttal „ékesített” óriási mamutfenyő többé nem csalogatja a kaliforniai parkba a látogatókat, ugyanis a hétvégi vihar végleg ledöntötte lábáról.
Korábban
A Pioneer Cabin becenevű óriás mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum) egyike azon fenyőknek a Kalifornia Állambeli Calaveras Big Trees State Parkban, amelyek a legóvatosabb becslések szerint is több mint ezer évesek. A 45 méter magas kolosszus az 1880-as évek óta egy hatalmas alagúttal büszkélkedhet, amelyet az akkori földtulajdonosok vájtak az, egy korábbi erdőtűz miatt egyébként is átjárható fatörzsbe.
Az ötlet James Sperrytől, a Murphys Hotel alapítójától származik, aki így akarta a parkba és szállodájába csalogatni a fizetős turistákat. A neveiket a törzsbe karcoló érkezők eleinte csupán gyalogszerrel léphettek át a „fenyőkapun”, majd később már lovas szekérrel és automobillal is, bár ez utóbbi gyakorlatot egy idő után már nem engedélyezték a parkőrök. A 10 méteres törzsátmérőjű, fokozatosan kiszáradó Pioneernek jelentősen több idő adatott a Yosemite Nemzeti Park híres fájához, a hasonló módon átfúrt Wawonához képest, amely 1969-ben dőlt le. Itt egyébként még két másik „alagutas” fenyő áll.
A Pioneer mamutfenyő, amely több más társához hasonlóan több mint egy évszázadon át túlélte a bújócskát (habár jelentősen meggyengült fizikailag és biológiailag is), 2017. január 8-án egy heves vihar következtében adta meg magát, és zuhant végleg a földre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.