Kiállítással nyitott újra az Iszlám Állam által lerombolt iraki múzeum
2019. január 30. 10:16 MTI
Megnyitották kedden az első kiállítást az észak-iraki Moszul múzeumában, Irak második legnagyobb múzeumegyüttesében, amelynek történelmi kincseit az Iszlám Állam terrorszervezet módszeresen pusztította.
Korábban
A múzeum épületét még nem nyitották meg teljesen, a nagy tömegben érkezett látogatók azonban első ízben tekinthették meg kortárs képzőművészek képeit, illetve a gyűjtemény más részéből származó műkincseket. A királyi fogadótermet, a “város legrégebbi hivatalos épületét” “teljesen felújították”, és most első ízben nyílik meg benne kiállítás – mondta el az egyik szervező.
Az okkerszínű kőből épült múzeumi épület biztonsági okokból egyelőre zárva marad – mondta Zeid Szaadalláh, a múzeum igazgatója. Meg kell védeni azt, ami a harcok nyomait viselő épület belsejében megmaradt – tette hozzá. A homlokzatról márványlapok hiányoznak, az ablakokon golyó ütötte lyukak láthatóak. A felbecsülhetetlen értékű műkincseket őrző épületben a dzsihadisták kalapáccsal és légkalapáccsal rongálták meg az ókori szobrokat, 2015 februárjában közétett videón is rögzítve a pusztítást. Teljesen elpusztítottak két emberarcú, kétméteres, több mint négy tonnás asszíriai szárnyas bikaszobrot, valamint egy hasonló méretű oroszlánt.
A műkincsek pótlására a múzeum új technológiákat, így 3D-s nyomtatást is igénybe vesz majd. A Franciaország és az Egyesült Arab Emírségek által létrehozott alapítvány, az ALIPH már 480 ezer dollárt (133 millió forint) átutalt a moszuli múzeum restaurálásának kezdeti munkálataira. 2014-ben az Iszlám Állam iraki és szíriai területen kikiáltotta “kalifátusát”, és tömegesen pusztított el műkincseket, rongált meg antik helyszíneket, Nimrudot, az i.e. 13. században alapított asszír birodalom gyöngyszemét bulldózerekkel, ásóval és robbanószerekkel rombolták le. Az Iszlám Állam elrabolt és a feketekereskedelemben értékesített műkincsekből finanszírozta a tevékenységeit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap