Léggömbök, léghajók és Zeppelinek Budapest fölött
2021. november 29. 16:40
Korábban
A hatalmas katonai léggömb hiba nélkül szolgált
1896. A Monarchia hadseregének a Városligeti-tó partjára telepített léggömbje valamivel „lustábban” járt föl-alá, ugyanakkor időjárástűrőbbnek bizonyult, mint Godard kapitány szerkezete. A kiállítás nyitóünnepségének látványosságaként Ferenc József üdvözlőbeszédét követően szállt fel először a katonai léghajó Dvorzsák főhadnaggyal és Koczecznik hadnaggyal a fedélzetén. Rövid lebegés után azonban, jégesőtől tartva, leereszkedett.
Nagyon újszerű katonai eszköznek számított akkoriban a légi felderítésre használt ballon. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében alig három évvel a kiállítás megnyitása előtt, 1893 augusztusában kezdte meg működését – egyetlen gömbbel – az első légballonos század.
A rendszeres napi felszállások során a kötéllel a földhöz erősített katonai légballonnal is végrehajtottak időnként szabad repüléseket. Az egyik ilyen légi út ugyancsak kalandosan alakult. A léghajót a Duna fölé sodorta a szél, majd ott, néhány száz méter magasságban megállt. Mozdulatlanul lebegett vagy fél óráig, hiába dobálták ki belőle a homokzsákokat. Egyszer csak egy szélroham végre odébb sodorta, a Szemlőhegy felé. Ekkor azonban a hatalmas gömb egy helyen megrepedt, és szinte zuhanva ereszkedni kezdett utasaival, akik között egy bárónő is volt.
A történet folytatását a korabeli újság tudósításából idézzük:
„A veszedelmet a Pórszász villából észrevette a villatulajdonosnő és az ott lakó Kisfaludy fogházfelügyelő neje, akik segitségére siettek a légi utasoknak, és több munkás segélyével megkapták a köteleket, és megmentették a segélyért kiabáló tiszteket attól, hogy ballonjukkal együtt a feléjük tátongó kőbányába essenek, ahol könnyen összetörhették volna csontjaikat. A megmenekült légi utasokat a villa tulajdonosnője megvendégelte, és azok aztán gyalog tértek vissza Pestre.”
A katonai légballon a kiállítás nyitvatartási ideje alatt végig folyamatosan működött, ezalatt összesen 7017 utast emelt a magasba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.