Két, mára lakatlan sziget jelentette Velence védvonalát a pestissel szemben
2020. május 26. 18:59 Múlt-kor
Korábban
Füst, ecet és tömegsírok
A szigetek némi régészeti anyaggal is szolgálnak: A Vecchión több, a Nuovón viszonylag kevés eredeti épület maradt fenn. A feljegyzések szerint utóbbin inkább feltöltött raktárak voltak elhelyezve, valamint szállások is a kikötött hajók legénysége számára, mintegy száz szobával. A 16. századi történész Francesco Sansovino szerint az épületek „egy vár benyomását keltették”.
A Lazzaretto Nuovo legnagyobb raktára, a Tezon Grande, ma is áll. E hosszú, négyszögletű téglaépületnél annak idején fegyveres őrök dolgoztak, hogy a hajók rakománya minél gyorsabban bekerüljön – életüket kockáztatták a nagy eséllyel fertőzött hajók mellett a város biztonságáért.
A raktárakban aztán különféle gyógynövények füstjével, illetve sós vízzel tisztították meg az árut, az eljárás után pedig ecettel mostak kezet.
A velencei prevenciós rendszer működéséhez hivatalnokok százaira volt szükség. Ezt megelőzően minden, a betegekkel és betegségekkel kapcsolatos intézkedés az egyházra, illetve egyéb jótékony szervezetekre hárult.
A városállam példát mutatott abban, hogy állandó kormányzati felügyelet szükséges a járványok elharapódzásának megelőzéséhez. A velencei rendszer a kora újkorban is tovább működött – egészen Napóleon és csapatai 1797-es megérkezéséig.
Az állandó készenlét ellenére nehéznek bizonyult a lakosság folyamatos járványügyi felügyelete. „A pestis nem figyelmeztet előre, mely hajóval érkezik” – írta egy városi hivatalnok a 18. században.
A hatóságok a kora újkorban sem állíthattak meg minden egyes utazót, és nem vizsgálhatták át minden tömegrendezvény minden egyes résztvevőjét – ahogy ma sem lehetséges.
A szigorú szabályok ellenére időről időre elszabadult a pestis Velencében a középkor után is, az utolsó nagy járványok a 17. században sújtott le rá – 1630-ban mind Velence, mind Bologna lakosságának egyharmada veszett oda.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap