Kannibál himnusztól a szent emberhúsig – az emberevés rövid története
2017. május 12. 15:00
Korábban
Emberhússal a Nirvanába
A kannibalizmus a Római Birodalom virágzásának időszakában Nyugaton is tovább élt (vagy újból megjelent). Bizonyos druida klánok feltehetően bemutattak emberáldozatot, és a kannibalizmust is gyakorolták, a görög és római történetírók pedig több olyan törzsről is beszámoltak, amelyek embereket is fogyasztottak. Szent Jeromos említ egy Attacotti nevű kannibált, míg Hérodotosz egy általa csak „emberevőknek” nevezett törzset.
Hérodotosz emellett még egy remek, a kultúrák sokszínűségére, egyben szabályrendszereik kényszerítő erejére rávilágító történetben tesz említést az emberevésről. Eszerint Dareiosz perzsa uralkodó egy napon magához hívatta a görögök egy csoportját, valamint egy indiai törzs tagjait. Amikor megkérdezte utóbbiakat, mit szólnának ahhoz, ha el kellene égetni a halottaikat, elszörnyedtek, mondván, sohasem láttak még ilyen istentelen dolgot. Dareiosz ezután a görögökhöz fordult. Tőlük azt kérdezte, mit szólnának ahhoz, ha meg kéne enniük elhunyt őseik húsát, ahogy az indiai törzs tagjai, mire undorodva fejezték ki ellenérzésüket. A két kultúra képviselői gyökeresen eltérő elképzelésekkel rendelkeztek arról, mit kell tenni atyáik maradványaival, egy nagyon fontos pontban azonban egyetértettek: az ősök holtteste tabu – egyszerre tisztátalan és szent –, mivel hidat képez az élők és a holtak világa között.
Vannak olyan szerzetesek és aszkéták, például a hindu Aghori-szekta tagjai, akik pontosan emiatt, vagyis ezen határ átlépésének szándékával fogyasztanak emberhúst. Az Aghorik szerint az univerzumban minden egyformán szent, beleértve az emberi maradványokat is. Míg a mainstream hinduizmusban a holttestekkel való foglalkozás szigorú tabunak számít, addig az Aghorik még a kannibalizmusig is elmennek, hogy ennek segítségével eggyé váljanak a végső valósággal, és eljussanak a Nirvanába. Az 1500-as években tibeti szerzetesek szintén rituális formában fogyasztották brahmin aszkéták kis húsdarabjait, és kiterjedt dokumentációt hagytak hátra a szertartás mögött húzódó, rendkívül komplex hiedelmeikről, amelynek középpontjában a szubjektum és az objektum közötti határok lebontása állt.
Nem tudjuk, meddig kell visszamennünk az időben ahhoz, hogy megtaláljuk azt a pontot, amikor a kannibalizmus transzcendens jelentéstartalommal töltődött fel, az azonban tény, hogy evolúciónk egy pontján az emberevés megszűnt a létfenntartás vagy a dominancia egyszerű eszköze lenni, és tabuvá vált, a szent és a profán találkozási pontjává. Őseink felfedezték, hogy az emberi test egykor tudattal bírt, amelynek eltűnése az embert érző lényből élettelen tárggyá alakította át. Ezt a Gough-barlang lakóitól kezdve a druidákon át a tibeti szerzetesekig mindenki megértette. Bármelyik kultúrát is vesszük, egy dologban mindegyik megegyezik: a ritualizált kannibalizmust gyakorlók nem szeretnének olyanná válni, mint azok, akiket elfogyasztanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap