Kalapács alá kerül Disneyland első térképe
2017. május 16. 09:39 MTI
Elárverezik Walt Disney első, 1953-ban rajzolt Disneyland-térképét június végén, az értékes ritkaság akár egymillió dollárért (281 millió forint) is elkelhet – közölte a kaliforniai székhelyű Van Eaton Galleries aukciósház.
Korábban
A vidámpark első, több mint ötvenéves vázlatát a neves rajzfilmes és producer (1901-1966) Herb Ryman nevű kollégájával együtt készítette – írta az aukciósház. A New York Times szerint ez az első teljes térképvázlata a mára világhírűvé vált élményparknak, mely 1955-ben nyílt és amely Miki egér és Donald kacsa kitalálójának legnagyobb szabású terve volt.
Walt Disney sok banknak és tévétársaságnak akarta megmutatni az igen nagy költségvetésű projektet, hogy finanszírozót találjon. Az aukciósház szerint Disney és Ryman megállás nélkül végigdolgozott egy hétvégét, hogy a vázlatot egy sor New York-i befektető elé tudja tárni.
Végül filmjogok és egy új tévéműsor fejében az ABC tévécsatorna bocsátotta Disney rendelkezésére az anyagiakat. A dollármilliókat jelentő üzlet az amerikai televíziózás történetének egyik legjelentősebbje lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap