Kalapács alá kerül az Aldo Moro olasz miniszterelnök elrablói által kiadott röplap
2022. január 6. 13:38 MTI
Online árverésen lehet licitálni arra a röplapra, amellyel a Vörös Brigádok olasz terrorszervezet magára vállalta a felelősséget Aldo Moro volt miniszterelnök 1978. márciusi elrablásáért.
Korábban
Aldo Morót 1978. március 16-án egy rajtaütés során rabolták el, amelyben az őt kísérő öt rendőrt lelőtték, majd 55 nappal később, 1978. május 9-én a szélsőbaloldali terroristák a volt miniszterelnököt is meggyilkolták.
A röplap 600 eurós (217 ezer forintos) kikiáltási árral szerepel a Bertolani Fine Art aukciósház honlapján.
Mint írták, eddig 12 ajánlat érkezett, a legmagasabb 1700 euró (616 ezer forint), de az árverés még 13 napig tart.
Az árverés ellen többen tiltakoztak, köztük Mario Calabresi újságíró, akinek édesapját a Vörös Brigádok terrorszervezet gyilkolta meg.
Mint mondta, a „vértől csöpögő dokumentumnak” árverés helyett inkább egy múzeumban lenne a helye.
Filippo Sensi, a balközép Demokrata Párt (PD) parlamenti képviselője az árverés megakadályozására szólított fel.
Aldo Morót a terrorszervezet 13 tagja tartotta fogva egy római lakásban.
A szervezet kilenc tagját 1981-ben elfogták és börtönbüntetésre ítélték, de már mind szabad lábon vannak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona
- Kire mondták először: First Lady?
- Elhunyt Jimmy Carter volt amerikai elnök
- Egy szerencsétlen félreértés vezetett a Wounded Knee-i mészárláshoz
- Amerikai elnökök nyilvános magánélete
- Sok magyar menekült az Egyesült Államokban töltötte 1956 karácsonyát
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét tegnap
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról tegnap
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking tegnap
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását tegnap
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon tegnap
- Életének utolsó éveit házi őrizetben töltötte a zseniális Galileo Galilei tegnap
- Napjainkig heves vitákat gerjeszt Marco Polo keleti utazása tegnap
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora 2025.01.07.