Kalandfilmbe illő módon fedezték fel Tutanhamon sírját

2024. november 4. 08:20 Petrik Máté

Korábban

Szenzációból kihívás

A tudományos kihívást Carter számára a négy kamrában őrzött több, mint 5000 lelet tudományos igényű dokumentálása, és a gyakran rendkívül sérülékeny tárgyak állagromlás nélkül történő kiemelése és elszállítása jelentette. Howard Carter, bár nem kapott akadémiai képzést, és régészeti tudását kizárólag terepmunkái révén szerezte, ezt a roppant komplex feladatot maradéktalanul megoldotta. Fontos segítségére volt ebben a kor kiemelkedő kutatóiból, szakértőiből álló csapata, köztük a Metropolitan Museum of Art teamjéből a fotódokumentációért felelő Harry Burton, illetve az Egyiptomi Régészeti Felügyelőség részéről a műtárgyak konzerválását végző Alfred Lucas kémikus.

A legnagyobb kihívást Carter számára a kamrában felfedezett több mint 5000 lelet tudományos dokumentálása jelentette

A leletanyag feldolgozásában a csapat a kezdetektől fogva egységes rendszert követett. Az egyes kamrákban fekvő tárgyakat Carter egyedi számozási rendszere alapján leltári számmal látták el. Ezután került sor a leletek eredeti pozícióját dokumentáló fotók és felszínrajzok elkészítésére. A tárgyakat a felszedés során egyenként, leltári számmal azonosított kártyán dokumentáltak rövid leírás, és ahol szükséges volt, vázlatrajz kíséretében.

A szűkös sír nem adott lehetőséget a leletek helyszínen történő további feldolgozására, ezért II. Széthi a völgy egy távoli pontján fekvő sírját (KV 15) laboratóriummá alakították, ahol a leletek konzerválása és Kairóba történő szállításának előkészítése történt meg, az 55-ös sírban berendezett műteremben pedig a fényképes dokumentálás folyt. Az egyes ásatási szezonok végeztével a leleteket faládákba csomagolták, és Decauville típusú kézihajtánnyal szállították a Nílusig, onnan pedig hajón a fővárosig. A különlegesen értékes műtárgyak (aranymaszk, arany koporsók) speciális, katonákkal őrzött vasúti kocsikban utaztak Kairóig. Az első kamra leleteinek feldolgozása 1922. december 27-én kezdődött, a sírból származó utolsó tárgyak dokumentálására és konzerválására pedig tíz évvel a felfedezést követően, 1932 tavaszán került sor.

A sír bejáratához vezető 12 lépcsőfok megtisztítása után Carter betemette a leletet, majd gratuláló üzenetet küldött az angol Lordnak

A soha nem látott gazdagságú sír tudományos feldolgozása komoly kihívást jelentett Carternek és csapatának, amit nehezített a tény, hogy a körülmények korántsem voltak ideálisak a nyugodt tudományos rendszerezéshez. A sírhoz a világ minden tájáról özönlöttek az emberek, diplomaták, politikusok, üzletemberek és a sajtó képviselői „adták egymásnak a kilincset”, hogy láthassák a nagyszerű felfedezést. Kezdetben Lord Carnarvon személyében egy megfelelő diplomáciai tapasztalattal bíró ember volt jelen a kutatásban, aki tehermentesíteni tudta Carteréket, többek között azzal, hogy 1923. január 9-én kizárólagos szerződést kötött a The New York Times napilappal a sírban folyó felfedezések publikálására.

1923. február 28-án azonban végzetes dolog történt. Lord Carnarvon egy Asszuánba tett utazása során szerzett moszkitó csípést borotválkozás közben megvágott, amitől az csúnyán elfertőződött, és az amúgy is erősen meggyengült szervezetű Lord április 5-én tüdőgyulladásban meghalt. Halálát a korabeli sajtó a kortárs irodalomban is kedvelt fáraó bosszúja toposszal vegyítve tálalta, így máig tartó legendát kreált a felfedezés köré.

A halott fáraók örök nyugalmát megzavarókra lesújtó halálos átokról szóló történeteket tovább táplálta, hogy a Lord halálát követően több váratlan haláleset történt a sírral kapcsolatba került emberek között. Herbert Winlock, a Metropolitan Múzeum vezető egyiptológusa azonban már 1934-ben írt publicisztikájában egyértelműen kimutatta, hogy a sírhoz szorosan kapcsolódó emberek elhalálozása közt nincsen az átlagosnál több korai vagy megmagyarázhatatlan haláleset. Maga a felfedező Carter például csak 1939-ben, 64 évesen, a fotós Burton pedig 1940-ben, 60 évesen hunyt el.

Barátból ellenség

A Lord halálával Carter elvesztette a kényes diplomáciai ügyekben járatos partnerét, ami az egész ásatás kimenetelére is hatással volt. Az első világháborút követően Egyiptomban a Saad Zaghlul vezetésével megerősödött nemzeti mozgalom nyomására 1922. február 22-én a brit hatalom kinyilvánította az ország függetlenségét.

Így Tutanhamon sírjának felfedezés Egyiptom nemzeti öntudatra ébredésével esett egybe, amely folyamatban a világ figyelmét az országra irányító sírlelet és ezzel együtt az ókori egyiptomi kultúra is hangsúlyos szerephez jutott. Az egyiptomi kultúrában, az irodalom, a színház és a zene területén egy csapásra elterjedtek az addig mellőzött ókori kultúrából származó témák, motívumok, amelyek ekkorra a szárnyát bontogató nemzet identitásának fontos pillérévé váltak, a dicső múltat kínálva az önmagát kereső jelen számára.

A helyi sajtó a The New York Times számára biztosított privilégiumot a korábbi brit kolonialista felfogás jeleként értékelte. Ezt tetézte a felfedezők oldaláról tükröződő szándék is, mely szerint a lelet minél nagyobb részét ki akarták vinni az országból. Ennek törvényi hátterét a koncesszió azon pontjai adták meg, amelyek szerint a bolygatott, azaz nem teljes mértékben érintetlen sírok leletanyagára a leletmegosztás szabályát kell alkalmazni. Carterék a feltárás során két korábbi behatolás nyomait is dokumentálták, így a törvények értelmében a kincsek egy része az ásatást szponzoráló Lord Carnarvont illette. A Lord azonban meghalt, Carter pedig a diplomáciailag kényes helyzetben hibát hibára halmozott.

Carter hat sikertelen ásatási szezont követően sem adta fel a reményt

A felfedezést követő, 1923 októberében megkezdődött második ásatási szezon során, amikor az újonnan kinevezett munkaügyi miniszter a muzulmán törvényekre hivatkozva megtiltotta, hogy az expedíció résztvevőinek feleségei jelen lehessenek a szarkofág felnyitásakor, Carter egyszerűen lezáratta a sírt, amire válaszul azonnal felfüggesztették az ásatási koncessziót. A megoldás keresése helyett Howard Carter angliai és amerikai előadókörútjára távozott. Távollétében egy ellenőrzés során egy, a házában lévő borosládában a fáraói sírból származó és leltári szám nélküli, fából készült festett szoborfejet találtak.

Egy műtárgy engedély nélkül történő kicsempészése egy múltjára, kulturális örökségére kiemelten figyelő országban tovább súlyosbította a felfüggesztett kutatás helyzetét, és akár az ásatás folytatását is veszélyeztető következményekkel járhatott volna. Carter azonban bocsánatot kért, és az ügy csendben elrendeződött, mi több az egyiptomi politikai változásoknak köszönhetően 1925-ben visszatérhetett munkájához.

A feltárás folytatásához az ekkorra már meggyengült pozíciójú kutató jelentős engedményeket volt kénytelen tenni, amelyek közé tartozott, hogy a Carnarvon család 35.000 font kárpótlás ellenében elvesztette jogát a sírban talált leletek megosztására.

Howard Carter 1932-re zárta le a sírban talált leletek dokumentációjának és konzerválásának monumentális munkáját és hozzákezdhetett a sír tudományos feldolgozásához. A feltárás során három kötetben megjelent népszerűsítő munka mellett a hat kötetesre tervezett monumentális publikáció Carter 1939-ban bekövetkezett halála miatt azonban nem készült el.

Az 1922-ben történt felfedezést követően Tutanhamon sírjából tíz év alatt több, mint 5000 műtárgyat emeltek ki, konzerváltak és szállítottak a kairói egyiptomi múzeumba, amelynek kiállítóterei és raktárai a mai napig őrzik a páratlan leletegyüttest. Azonban a sírban talált leletek még mindig csak kis része került tudományos feldolgozásra, így Carter modern kori követőinek ez lehet a következő feladat, hogy beteljesítsék a 100 évvel ezelőtt megkezdett munkát.

előző oldal 2 / 2