Jubileumi kiállítás nyílik a Műcsarnokban Szervátiusz-díjas alkotók munkáiból
2024. február 16. 15:05 MTI
A húszéves Szervátiusz Alapítvány által Szervátiusz Jenő-díjjal kitüntetett Kárpát-medencei festők, grafikusok, szobrászok, textil- és keramikusművészek munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön Budapesten, a Műcsarnokban.
![Kiállítás](/ih0Ax/article/main/.630x1260/64917.jpg?lavid=456618)
Március 24-ig várja a Műcsarnok a kiállítás iránt érdeklődőket
Kép: Balogh Zoltán / MTI
Korábban
„Ha a művészek hozzánk fordulnak, féltétlenül kell az ügyükkel foglalkozni. (...) A magyar kultúra képzőművészek nélkül nem képzelhető el” – idézte Kós Károly szavait Szegő György, a Műcsarnok művészeti vezetője a kiállítás megnyitóján.
Emlékeztetett arra, hogy Kós Károly a képzőművészek kívánalmait terjesztette így elő a marosvécsi Helikon találkozón 1929-ben. Szegő György szerint a Szervátiusz-díjak odaítélése és a mostani kiállítás is ugyanezt a célt szolgálja.
„Nem igaz, hogy a korszerűnek kikiáltott igénytelenség valóban korszerű. És azoknak sincs igazuk, akik a nem ragyogást próbálják hitelesíteni” – idézte Szécsi Margit költő szavait Szervátiusz Klára, az alapítvány elnöke, a kiállítás kurátora.
Szervátiusz Klára elmondta, hogy a jubileumi kiállítás az elmúlt húsz évben Szervátiusz Jenő-díjjal kitüntetett alkotók ünneplésére szerveződött, majd felidézte a magyar képzőművészet „ikertornyai”, Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor alakját, „akik nélkül most nem lennénk itt”.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
A kiállító művészek a Kárpát-medence minden tájáról érkeztek. A jubileumi tárlaton Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor alkotásai mellett Árkossy István, Barabás Éva, Bardócz Lajos, Berend Iván, Bocskay Vince, Gaál András, Győrfi Lajos, Györfi Sándor, Gyurkovics Hunor, Homoki Gábor, Kákonyi Csilla, Kubinyi Anna, Márton Árpád, Matl Péter, Nagy János, Páll Lajos, Petrás Alina, Petrás Mária, Rieger Tibor és Szabó Ottó munkái láthatók.
Szervátiusz Klára a kiállító alkotóknak megköszönte hűségüket a művészethez, nemzethez, szűkebb pátriákhoz. „Hogy vállaljátok népünk sorsát és világító lámpásként adtok útmutatást az elszakított területek magyarságának: útmutatást, erőt és örömöt” – emelte ki.
A március 24-ig nyitva tartó Szervátiusz-díjasok című kiállításon Szervátiusz Klára kurátor két alkalommal tart tárlatvezetést: február 18-án és március 23-án délután 3 órától.
A Szervátiusz Alapítványt Szervátiusz Jenő szobrászművész születésének 100. évfordulója alkalmából 2003-ban Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész alapította feleségével, Klárával, egyúttal létrehozták a Szervátiusz Jenő-díjat azzal a céllal, hogy ráirányítsák a figyelmet a Kárpát-medencében születő magyar művészetre és művészekre.
A díjat a kuratórium évente adja át olyan képzőművészeknek, akik magas színvonalú művészetet hoznak vagy hoztak létre.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![Városliget](/ih0Ax/label/.cut-640x400/813.jpg)
Városliget
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap