Jól jövedelmezett az amerikai polgárháború azoknak, akik meglátták benne az üzleti lehetőséget
2021. szeptember 22. 15:07 Múlt-kor
Korábban
A katonából lett politikus
Ulysses S. Grant tábornok megítélése hullámzóan alakult mind a polgárháborúban, mind a politikában vagy a későbbi történészi értékelésekben. Már a testvérháború alatt elnyerte a Mészáros becenevet, amikor Cold Harbornál kockázatos rohamot vezényelt a déliek ellen.
A háború végére mégis óriási népszerűségre tett szert, és Appomattoxnál Lee előtte tette le a fegyvert. Bár már a háború során felmerült benne az ötlet, végül csak 1868-ban indult el az elnöki székért, és azt jelentős különbséggel el is hódította a republikánusok színeiben.
Bár Grant a maga 46 évével a legfiatalabb elnök lett, akit addig megválasztottak, politikai teljesítményéről megoszlanak a vélemények.
1873-ban tőzsdei összeomlás söpört végig a világon, és Grant képtelennek bizonyult arra, hogy enyhítse a válság Egyesült Államokat ért hatásait. Sikertelenül próbálta annektálni Dominikát és nem tudott gátat szabni a kormányzatban elharapózó korrupciónak.
Ugyanakkor a feketék polgárjogának és választójogának megerősítését, valamint az indiánok helyzetének javítását előremutató teljesítményként emelik ki.
Bár indulni szeretett volna harmadszor is, mind az 1876-os, mind az 1880-as kísérlete korán elbukott. Élete végén anyagi zavarba került, amelyen emlékiratainak megírásával és kiadatásával próbált úrrá lenni.
Végül néhány nappal az 1885-ben bekövetkezett halála előtt készült el. Emlékezete az amerikai közvéleményben azóta is töretlenül pozitív.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.