Jobbágyból lett a királynő kedvenc admirálisa Francis Drake
2022. augusztus 8. 18:06 Múlt-kor
A 16. század második fele a felfedezések kiteljesedésének a kora, amikor Spanyolország a hatalma csúcsán volt, és úgy tűnt, hogy nincs erő, amely megállíthatná a gyarmatain bányászott arany révén döbbenetesen gazdaggá váló birodalmat. Ám a protestáns-katolikus ellentét által szabdalt Angol Királyság éppen ebben az időben veszi át az uralmat a tengereken, amit részben azoknak a kereskedelmi vállalkozásoknak köszönhetett, amelyek egy akkoriban igen jövedelmező üzletágba, a kalózkodásba fektettek be. Közülük a legnagyobb sikert kétségtelenül Francis Drake aratta.
Korábban
Protestánsok, katolikusok, Drake-ek
A protestantizmus és a katolicizmus küzdelme meghatározta Anglia 16. századi történetét. VIII. Henrik 1534-ben magát nyilvánította az egyház fejévé, hogy elválhasson az öregedő feleségétől, Aragóniai Katalintól, és elvehesse Boleyn Annát, akitől azt remélte, hogy fiút szül neki, és ezzel fennmaradhat a Tudor-dinasztia.
A király maga is ingadozott a katolikus és a protestáns hitelvek között, de a gyermekei hasonlóképpen jártak.
A Henriket követő fia, VI. Eduárd, csak rövid ideig uralkodott, az Aragóniai Katalintól született lánya, Mária viszont elkötelezett katolikus volt, míg a későbbi I. Erzsébet királynő, aki Boleyn Anna lánya volt, a protestánsokkal szimpatizált.
Francis Drake egy protestáns családban látta meg a napvilágot, de hogy pontosan mikor, azt nem tudjuk, mivel hivatalos feljegyzés a születéséről nem maradt fent, és a későbbiekben az életkorával kapcsolatban ellentmondó információk terjedtek el.
Sir Francis Drake portréja
Apja földművelőként dolgozott, majd később diakónus és lelkész lett Kentben, ahová azért menekültek, mert korábbi, devonshire-i lakhelyükön 1549-ben egy katolikus felkelés tört ki VI. Eduárd uralma ellen.
A 13 éves Francist az apja beajánlotta egy közeli ismerősének, aki a francia partok mentén kereskedett. Drake hajósinasként kezdte, de a kapitány később annyira elégedett volt vele, hogy, gyermektelen lévén, a halála után Drake-re hagyta a hajóját.
Drake 23 évesen eladta a hajót, és betársult másodunokatestvére, John Hawkins vállalkozásába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Nem hiába kapta a „Lucky” becenevet a jég hátán is megélő New York-i maffiavezér
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap