7 végzetes pillanat

Író, költő, deviáns, fasiszta forradalmár: ki volt Gabriele D'Annunzio?

2018. szeptember 28. 17:01 Múlt-kor

Az életvitelszerű provokátor Gabriele D'Annunzio volt a világ első fasiszta államának vezetője, de élete egyéb aspektusai is annyira különösek és alá nem támasztottak, hogy nehéz elválasztani bennük az igazságot a legendától.

Gabriele D'Annunzio
Gabriele D'Annunzio

Gabriele D'Annunzio neve közepesen ismert a világ legtöbb országában, Nyugat-Európában modortalan, szenzációhajhász különcként emlékeznek rá, míg hazájában, Olaszországban ő egyszerűen „A Költő” („Il Vate”), és az irodalomtörténet egyik legnagyobb alakja. Nem csak művei tették azonban híressé, hanem tettei is – mind a bizonyítottak, mind a híreszteltek. Extravagáns és kicsapongó életében a róla terjedő mendemondákat sosem igyekezett cáfolni, így kevés kalandjáról lehet biztosan tudni, igaz-e vagy kitalált.

D'Annunzio 1863. március 12-én született az Adriai-tenger partján fekvő Pescarában, gazdag és tanult családban. Ifjúként kiváló taníttatásban részesült, 16 évesen pedig már kiadta első verseskötetét. Már ekkor megértette a nagyotmondásban rejlő lehetőségeket: az újságoknak azt mondta, a kötet nem saját műve, hanem egy fiatalon elhunyt másik költőé – ezzel biztosította annak sikerét. Nem sokkal később első regényét is kiadta, ez is igen pozitív fogadtatásban részesült. Hamar az olasz irodalom egyik szimbólumává vált – egyúttal hírhedtté vált a különc viselkedéséről szóló történetek miatt.

Az egyik leggyakoribb ilyen történet, hogy D'Annunzio műtéti úton eltávolíttatta egy (vagy több) bordáját, hogy orálisan kielégíthesse magát. Az is elterjedt róla, hogy egy alkalommal megsütötte és megette egy gyermek húsát, csak hogy megtudja, milyen az íze. Sokan azt is mondták róla, hogy készíttetett egy különleges díszruhát magának, melyen volt egy lyuk a pénisze számára, és azt is, hogy Párizs minden szép nőjével lefeküdt. Széles körben beszélték továbbá azt, hogy házvezetőnőjét arra kényszerítette, naponta háromszor közösüljön vele.

Híresség lévén az olasz művészvilág krémjének köreiben mozgott, viszonya volt Eleonora Duse színésznővel is – a kapcsolatuk végét követően D'Annunzio egy sor színdarabban tette közkinccsé intim kapcsolatuk részleteit. A többi „tényhez” hasonlóan azonban képtelenség megmondani, mi ezekből az igaz. Egész hagyatékára jellemző ez: híresztelések sorára épült, amelyek egyikét sem cáfolta soha – sokak szerint nagy részüket saját maga indította útjára.

„A világ meg kell, hogy legyen győződve arról, hogy bármire képes vagyok” – mondta egy alkalommal. Ez volt sikerének kulcsa: a figyelem érdekében minden lehetséges hírt elterjeszteni magáról, bármennyire megbotránkoztató, illetve bármekkora képtelenség is legyen. Semmilyen hazugság nem volt túl nagy falat számára: Amikor a Mona Lisát ellopták Franciaországban, azt mondta ismerőseinek, hogy nála van otthonában. A hamarosan bekövetkező világháború során pedig még nagyobb „tréfákra” szánta el magát.

Első körben Olaszország egyik igazi háborús hőse lett a háború során: vadászpilótaként egyik szemét is elvesztette a harcban, egy alkalommal pedig egységével egészen Bécsig elrepült, hogy olasz propagandaanyagot szórjanak a városra. Legnagyobb vállalkozására azonban már a háború után került sor, amikor önállóan vezetett egy hadseregnyi szabadcsapatot egy város elfoglalására.

1919-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását kísérő zűrzavarban egy 2500 fős milíciával elfoglalta az Adriai-tenger partján Fiumét (ma Rijeka, Horvátország), és független állammá nyilvánította Carnarói Olasz Kormányzóság néven, amelynek vezére (duce) D'Annunzio volt (Carnaro a Kvarner-öböl olasz neve). Ő és emberei azért szánták el magukat a cselekvésre, mert nem akarták hagyni, hogy az újonnan létrejövő délszláv államhoz kerüljön a város. D'Annunzio azt akarta, Olaszország jelentse ki, hogy Fiume hozzá tartozik, amikor pedig ez nem következett be, független állammá kiáltotta ki.

A nagyhatalmak nyomása ellenére 15 hónapon keresztül tartotta magát a városállam, 1919 szeptemberétől 1920 decemberéig, amikor is az olasz haditengerészet lőni kezdte a várost, és a szabadcsapatok feladták. D'Annunzio rendszere és az általa bevezetett alkotmány kísértetiesen emlékeztetnek a később Mussolini által egész Olaszországban bevezetett modellre. A „Carnarói Oklevélnek” nevezett dokumentum szerint a „felsőbbrendű faj” uralkodott a városban az „alsóbbrendű” felett. Így D'Annunzio:

„Az ember két fajra lesz osztva. A felsőbbrendű fajnak, amely puszta akaratának erejéből emelkedik fel, mindent szabad majd, az alsóbbrendűnek semmi, vagy igen kevés lesz megengedve. A jólét legnagyobb része a privilegizáltakhoz kerül, akiket személyük nemessége érdemessé tesz minden kiváltságra. A plebejusok rabszolgák maradnak, szenvedésre ítélve, ahogy az ősi feudális tornyok árnyékában is. Nem érzik majd soha vállaikon a szabadság érzését.”

Egyesek D'Annunziót nevezik „az első Mussolininek” is. Gondolatai óriási hatással voltak a későbbi diktátorra, aki saját államát részben a Carnarói Oklevélre alapozta. Hatalomra kerülése után Mussolini magához hívta D'Annunziót, hogy tanácsadóként dolgozzon mellette, ő azonban nem kívánt vele dolgozni. Mussolini idején visszavonult a politikától, amiért rendszeres apanázst is kapott az új ducétól. Viszonylagos elszigeteltségben élte le hátralevő életét Lombardiában, a Garda-tó partján fekvő Gardone Riviera városában.

1922. augusztus 13-án D'Annunzio kizuhant egy ablakon otthonában, és súlyosan megsérült. Az esetre sosem született magyarázat – egyesek szerint politikai merényletkísérlet volt (talán Mussolini részéről), mások szerint akkori szeretője állt rajta bosszút, miután D'Annunzio a húgával is kikezdett, megint mások szerint egyszerűen alkohol és kokain befolyása alatt baleset érte. Miután felébredt háromnapos kómájából, az író egyik változatot sem tagadta le. A súlyos sérülés ugyan meggyengítette, de sokáig élt még: 1938-ban halt meg 74 évesen, szélütésben. Még megérte, hogy 1924-ben III. Viktor Emánuel király nemesi címet adományozzon neki, valamint hogy 1937-ben kinevezzék a Királyi Akadémia elnökévé.

D'Annunzio élete sok szempontból háttérbe szorította munkásságát, főként külföldön. Művein keresztül azonban betekintést nyerhetünk a lelkivilágába, amely ilyen elképesztő dolgokra késztette élete során. Talán mindenkinél inkább saját magára igazak a „Laudi” című versgyűjteményének első kötetéből való sorok:

„Minden vágyatott,
És minden megpróbáltatott.
Ah, miért nem oly végtelen az emberi erő,
Mint a vágy?”

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
D'Annunzio otthonában pihenEleonora DuseD'Annunzio (középen, bottal) tisztjeivel Fiumében, 1919.D'Annunzio írás közbenAz idős D'Annunzio Mussolinivel egy felvonulásonFiume olasz lakossága ünnepli D'Annunzio és emberei bevonulását

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!