Intrika, szeretők, hazugságok – egy 322 éves gyilkosság oldódhat meg
2016. október 22. 08:36
Korábban
Holttest a padló alól
A grófnőnek azonban erre is volt megoldása. Rávette a fejedelmet, hogy a gróf holttestét úgy helyezzék el, hogy a bűncselekmény sohase derüljön ki. Zsófia Dorottya 1845-ben kiadott, leveleket és naplókat tartalmazó memoárjában legalábbis így számolt be:
„A grófnőnek bajosan bár, de sikerült rávennie a testőröket, hogy mentve a saját nyakukat pontosan azt tegyék, ahogyan ő azt kívánta. Minden, a gyilkossághoz vezető nyomot megsemmisítettek. A holttestet minden teketória nélkül egy mocskos tartályba tuszkolták, meszet borítottak rá, a helyet pedig befalazták. Oly nagy titokban és ügyességgel hajtották végre e tettet, hogy a palotában senkinek sem tűnt fel, hogy azon az éjjelen bármi szokatlan történt volna. Igaz, néhányan hallottak furcsa zajokat, a 29 éves Königsmarck gróf titokzatos eltűnése is számos pletykát indított.”
Zsófia Dorottya beszámolója állítólag von Platten grófnő halálos ágyán tett vallomásából, valamint az egyik vétkes testőrtől származik. Ám pontosan nem tudhatjuk, mi is az igazság, más történetek is keringtek. Egyesek szerint a 29 éves grófot bedobták a folyóba, míg mások úgy vélték, valahol a kastélyon kívül végezhettek vele. Horace Walpole, Nagy-Britannia első miniszterelnökének fia pedig azt hallotta az apjától, akinek II. György király felesége, Karolina árulta el, aki egyébként férjétől, az uralkodótól tudta, hogy Königsmarckot Zsófia Dorottya szobájában megfojtották, testét pedig az öltözőszoba padlója alatt találták meg abban az időben, amikor II. György angol király hazalátogatott a ködös Albionból a hasonlóan borongós Hannoverbe.
Ezek mellett egyébként számos egyéb pletyka kering a svéd gróf rejtélyes eltűnéséről és meggyilkolásáról, ám a bizonyíték mindeddig hiányzott. Azonban idén augusztusban a Leine-kastélyban megtalálták a szerencsétlenül járt gróf csontvázát. Állítólag a csontok vizsgálatából még nem lehetett pontosan meghatározni halálának okát, azonban sikerült DNS-kivonatot venni belőle, és az élő rokonoktól szerzett DNS-minták segítségével megállapították, hogy valóban gróf Fülöp Kristóf von Königsmarck maradványaira bukkantak.
A korabeli események hatására György úgy érezte, jogában áll egyrészt elbocsátani magától feleségét, ráadásul be is záratta a lüneburgi Ahlden-kastélyba. A 60 életévéből 33 évet a falak között töltő Zsófia Dorottya tulajdonképpen életfogytiglani házi őrizetre lett ítélve. Kapott annyi apanázst, hogy a státuszának megfelelő életszínvonalat tartson fenn, azonban gyermekeit soha többé nem láthatta, ráadásul György udvarában senki sem említhette meg őt. Természetesen az évente 100 ezer tallért termelő birtokai a későbbi angol király tulajdonában maradtak.
Zsófia Dorottya halálos ágyán írt egy levelet egykori férjének, Anglia királyának, akit gyakorlatilag átokkal sújtott. Az uralkodó sem volt rest, megtiltotta, hogy hannoveri és angliai udvarában bárki is gyászolja az asszonyt. Leányát pedig lehordta, mikor a fülébe jutott, hogy a porosz király berlini udvarában fekete ruhát öltött. Ezek után nem csoda, ha II. György szívből gyűlölte édesapját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.