„Inkább Hitler, mint a háború” – a kettészakított Franciaország
2020. szeptember 6. 08:22 Czókos Gergő
Korábban
Holokauszt Franciaországban
A Vichy-kormány működése alatt több, a zsidók jogait korlátozó törvény is született, amelyeket önként, német nyomás nélkül léptettek életbe a rezsim vezetői. Az 1940 októberében meghozott első zsidótörvény értelmében a zsidó származású franciák nem tölthettek be választott hivatalt, nem dolgozhattak újságíróként, rádiósként, tanárként, a film és a színház területéről is kitiltották őket.
1941 júniusában született meg a második zsidótörvény, amely a szabadfoglalkozású pályákon két, az egyetemeken pedig három százalékban maximalizálta a zsidók számarányát.
A zsidótörvényeket Franciaország észak-afrikai gyarmatain is életbe léptették. Tunéziában, Algériában és Marokkóban is működtek munkatáborok, ahol elsősorban a szefárd és mizrahi zsidókat dolgoztatták embertelen körülmények között. A lágerekben sokan vesztették életüket maláriában és vérhasban, de a kiszáradás és az éhség, valamint a skorpió- vagy viperamarás is szerepelt a gyakori halálozási okok között.
A zsidók élete Franciaország 1942. novemberi teljes megszállásáig csak az északi területeken forgott veszélyben. Párizsban a nácik utasítására a francia rendőrség alakulatai az 1942. július 16-i nagy razzia során több mint 13 ezer, főként külföldi állampolgárságú zsidót (köztük 4501 gyereket és 5802 nőt) tartóztattak le.
A gyerekek összegyűjtését a Vichy-kormány miniszterelnöke, a „mintakollaboráns” Pierre Laval rendelte el, hivatalosan humanitárius okokból: indoklása szerint szerette volna elérni, hogy a gyerekek Auschwitzban újra egyesülhessenek családtagjaikkal.
A foglyokat előbb az úgynevezett Téli Kerékpárpályára vitték, majd néhány nap után a Párizs környéki koncentrációs táborokba hurcolták őket. Innen Auschwitzba vezetett az útjuk, de a gyerekek már nem találkozhattak szüleikkel.
A második világháború alatt a Franciaországban élő 200 ezres külföldi – náci üldözések elől ide szökött – zsidóság negyedét érintették az üldözések, míg a 150 ezer francia állampolgárságú zsidó közül mintegy 25 ezret deportáltak. A közel 80 ezer elhurcolt zsidó 85 százalékát a kollaboráns francia rendőrség tartóztatta le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.