Ikerválságok – Szuez és a magyar forradalom 1956-ban
2016. november 18. 18:33
Korábban
A Nyugat cserbenhagyott minket 1956-ban?
Elkerülhető lett volna az 56-os forradalom leverése? Cserbenhagyta-e Magyarországot a Nyugat 1956-ban? – tette fel a kérdéseket Jeszenszky Géza volt külügyminiszter. Mint elmondta, a magyarokban tartották a lelket a nyugati rádióadások, amelyek ellenállásra buzdítottak. Eisenhower a kommunizmus visszaszorításának programjával nyerte meg az amerikai elnökválasztást, 1956-ban pedig tisztán lehetett érezni, hogy a világ a magyarokkal van, de akkor mi történt? Az Egyesült Államok kitartásra biztatott, felbujtatott, ám mégsem segített a szovjet intervenció idején. A volt külügyminiszter úgy véli, cserbenhagyásról valóban szó volt, súlyos mulasztásokat követett el a Nyugat, de tudatos árulásnak nem lehet nevezni.
Elmulasztott-e a világ egy nagy lehetőséget 1956-ban? Mi változott volna a következő 33 évben? Megváltoztatható lett volna-e a világ? – tette fel a további kérdéseket az előadó. 1956 őszén a szovjetek tényszerűen becsaptak minket, ezen utólag sem lehetett csodálkozni, az igazán fájó pont az volt, hogy a nyugati világ csak tétlen szemlélődő volt. Szemrehányást nem tettünk, az utolsó rádióadások is csak a segítségkérésről volt hangos, a kivándorolt magyaroknak sem lehetett egy szavuk sem, hiszen tárt karokkal fogadták őket. Az is tény, hogy az 1963-as teljes amnesztia nagyban a határozott amerikai ENSZ-beli fellépésnek is volt köszönhető.
Az Egyesült Államokban a demokraták sürgették a fellépést a beavatkozásra. Az október 29-i események azonban nem csupán elterelték a figyelmet a forradalomról, de meg is bontották a nyugati államokat. Eisenhower október 31-én kinyilvánította, nem áll szándékában beavatkozni, továbbá nem kíván új szövetségeseket Kelet-Európában. Eddigre már megszületett Moszkvában a döntés: egy kommunista állam összeomlása és pálfordulása hatalmas presztízsveszteség lenne, így elengedhetetlen a katonai fellépés. Ekkorra már tudták: amerikai beavatkozástól nem kell tartaniuk. Emellett a keleti blokk államai is sürgették a fellépést, tehát Nagy Imre lépései (pl. Varsó Szövetségből való kilépés) már nem voltak hatással Moszkvára. A forradalom véres letörése után azonban egyre többen ábrándultak ki a szovjet típusú szocializmusból, a nyugati kommunista pártok támogatása csökkent, a demokratikus kormányok pedig megszilárdultak, tette hozzá.
Konklúzióként kifejtette: a Nyugat valóban megpróbálhatott volna segíteni, ám Eisenhower egy képzelőerő nélküli, óvatoskodó katona volt. Sok mindent elmond róla a következő idézet, amely a forradalom leverésével kapcsolatban szaladt ki a száján újraválasztása után: „keserű pirula, amit le kellett nyelni”. Jeszenszky szerint a nyugati demokráciák szerettek volna segíteni, de saját biztonságuk fontosabb volt, továbbá fontos megemlíteni, hogy túlbecsülték a szovjetek erejét, és lebecsülték Közép-Európa geostratégiai helyzetét. A britek és franciák is hibáztathatók, hogy nem halasztották el a tervezett egyiptomi akcióikat, elmarasztalni, azonban csak a Szovjetuniót lehet, zárta le Jeszenszky.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A főapátságot felvirágoztató Uros 800 éves pecsétjét is megtekinthetjük
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap