Így nézett ki a 7 ezer éve élt teheráni asszony
2015. június 19. 16:44
Rekonstruálták az arcát annak a hétezer évvel ezelőtt élt asszonynak, akit egy iráni régészhallgató még tavaly novemberben fedezett fel egy teheráni víz és szennyvíztisztító üzem területén végzett ásatás során.
Korábban
Mahsa Vahabi iráni régészhallgató a teheráni Mowlavi utcán található ipari üzem területén eleinte csupán kerámiadarabokat talált, később azonban egy női csontváz is előbukkant a föld alól. A régészeti elemzések során kiderült, hogy az asszony hétezer évvel ezelőtt élt. Ezt követően az iráni Régészeti Kutatóközpontba kerültek a maradványok, ahol Mohammad Reza Rokni háromdimenziós CT-vizsgálatokat végzett rajtuk.
A kutató a Mehr iráni hírügynökségnek elmondta, „a háromdimenziós vizsgálatokat a csontváz egész felületén elvégeztük, és a szimmetria elve alapján rekonstruálni tudtuk a hiányzó részeket is, amelyek egyébként már alkalmatlanok voltak az elemzésekre”.
„Az elhunyt hanyatt feküdt a sírban, így mi is ebben a helyzetben végeztük a modellezést, hogy ne torzuljon a végeredmény. Ahhoz, hogy rekonstruálni tudjuk a teljes arcát, a hiányzó részeket háromdimenziós modellezéssel pótoltuk. A koponyát 11 ponton, többek között a szemeknél, orrnál, füleknél, az ajkaknál, az állnál, valamint az arc egyes részein „rögzítettük”, majd miután digitálisan kitöltöttük az ezen pontok által körbehatárolt részt, megszületett a női arc” - részletezte a munkát.
A szakértők az őskori nő hajszálait is igyekeztek rekonstruálni, azonban „mivel nem volt nyoma a hajszálaknak a koponyán, egy, a Teherántól délre található őskori régészeti helyszínen, Cheshmeh Aliban felfedezett kerámiában talált hajszálat használtuk fel alapnak”, tette hozzá. A kutatók szerint az elkészült rekonstrukció 95 százalékban egyezik meg a hétezer évvel ezelőtt élt asszony arcával. Hamideh Choubak, az iráni Régészeti Kutatóközpont igazgatója szerint érdemes volt elvégezni ezeket az időigényes elemzéseket, ugyanis a nyilvánosság számára mindenképpen érdekes lehet tudni, hogy miként nézhetett ki az őskoriak arca.
A mai Teherán területe már 7-8 ezer éve is lakott volt. Irán 8 milliós fővárosa egyébként 1796-ig csupán egy alig ismert és viszonylag jelentéktelen kis falucska volt, ebben az évben azonban Agha Mohammad kán országa fővárosává emelte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap