Így moziztunk Budapesten a XX. században
2020. október 31. 19:21 Múlt-kor
Aki a XX. századi magyar mozik feltérképezésére vállalkozik, nehéz dolga akad. A mozik költözködtek, nevet változtattak, sőt több mozi is ugyanazon név alatt működött, akár egy időben is. Vetítő fülkék homálya, szélesre feszített vásznak, szabályosan szétterülő padsorok, ikonikus épületek előtt sorban álló férfiak, nők és a belépőjegyeket gyűröttre szorongató gyerekek képei kísérik a mozik történetét. A Fortepan képei a budapesti mozik 1930-as és 1980-as évek közötti világát elevenítik fel.
Korábban
A legrégebbi filmszínházak már a századforduló előtt működtek. Budapest első mozija az Andrássy út 41. alatt 1896-ban megnyílt Ikonográf volt, amely azonban egy hónap múlva érdeklődés hiányában bezárt. Éppen 105 évvel ezelőtt, 1915. október 31-én nyitotta meg kapuit az Erzsébet körúton az első mozipalota Royal Apollo néven.
Az első nagy fénykort az 1910-es évek hozza el. Az 1914-es címjegyzék 81 fővárosi mozit sorol fel. A némafilmet az 1930-as években felváltó hangosfilm hatalmas változást hozott a vászon mindkét oldalán, a filmgyártásban és a filmnézés élményében egyaránt. A két világháború között a magyar közönség dúskált a választékban, amerikai filmeket is nézett. A világháború és az államosítás ehhez képest sok változást hozott. A mozik következő felfutása az 1970-es években jött el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap