2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Így lett Washington D.C. az amerikaiak „jogfosztott” szövetségi fővárosa

2020. június 23. 19:39 Múlt-kor

Bár Washington D.C. a szövetségi kormányzat székhelye, a kerület több mint 700 ezer lakosának, akik ugyan betartják az amerikai törvényeket és adót is fizetnek, 1801. február 27-e óta nincs képviseletük az Egyesült Államok Kongresszusában. A képviselet hiányának gyökerei egészen az amerikai nemzet megszületéséig nyúlnak vissza.

Az amerikai függetlenségi háború idején a Függetlenségi Nyilatkozatot is előkészítő Kontinentális Kongresszusnak nem volt állandó székhelye. Később, amikor az alkotmányt fogalmazták, az alapító atyák azon vitatkoztak, hogy hol legyen az új állam fővárosa. Egyben biztosak voltak: az 1783-as botránynak, amikor az elmaradt járandóságuk miatt részeg katonák randalíroztak a philadelphiai törvényhozás épülete, az Independence Hall előtt, nem szabad megtörténnie. A helyi hatóságok ugyanis nem álltak a helyzet magaslatán, így a pennsylvaniai lázadás végkimenetele az lett, hogy a részeg tömeg tulajdonképpen elüldözte a Kongresszust a városból.

Hogy elejét vegyék egy újabb katasztrofálisan végződő tüntetés bekövetkeztének és biztosítsák a kormányzati székhely védelmét, az államférfiak megegyeztek egy szövetségi város megalapításának szükségességéről. Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya értelmében a Kongresszus törvényhozói hatalmát a kormány székhelyén gyakorolhatja, egy legfeljebb 25 négyzetkilométer nagyságú helyen. Az alapítók viszont kezdetben nem tudtak megegyezni, helyileg hol legyen ez a szövetségi város, azaz a főváros.

Az északi államok szívesen ajánlottak fel területeket a szövetségi főváros számára, cserébe, mintegy ellentételezésül, azt szerették volna, hogy a szövetségi kormány vállalja fel a függetlenségi háborúban felgyülemlett hadiadósságaikat. A javaslat több déli állam képviselőjének sem tetszett, ugyanis ezek az államok adósságaik nagy részét már kiegyenlítették, így értelemszerűen tiltakoztak az északiak felvetése ellen. A vita odáig fajult, hogy a Kongresszus munkája megbénult és komoly nézeteltérés alakult ki a két fél között, amely egészen addig tartott, míg Thomas Jefferson külügyminiszter egy vacsorát nem szervezett, ahová meghívta Alexander Hamilton pénzügyminisztert és a déli Virginia állam kongresszusi képviselőjét, James Madisont.

A vacsorán megszületett egy kompromisszum, amelyet csak az 1790-es kiegyezésként szoktak emlegetni. Cserébe a főváros helyszínének délen, a Potomac folyó partján történő kijelöléséért, Madison belement, hogy nem fogja blokkolni a szövetségi kormány lépését az északiak hadiadósságainak átvállalása ügyében.

A kompromisszum eredménye a Residence Act-nak hívott törvény lett, amely rendelkezett Washington D.C., az USA állandó fővárosa területének kijelöléséről. A törvény George Washingtont hatalmazta fel, hogy válassza ki a helyszínt. Az elnök Georgetown közelében, Maryland és Virginia államok határában jelölte ki az új főváros területét, amelyet az érintett államok átengedtek a szövetségi kormányzatnak. A kijelölt vidéken – amelynek a Columbia Kerület, azaz a District of Columbia, rövidítve D. C., nevet adták – a Kongresszus 1801 februárjában vette át az irányítást. Ennek következményeként az ott élő emberek jogfosztott állapotba kerültek. Washington D.C. ugyanis nem tartozott semelyik államhoz sem, ezért lakosai nem szavazhattak sem helyi, sem szövetségi ügyekben.

A washingtoniak ezt nem akarták elfogadni, és erőfeszítéseket tettek önigazgatási jogaik gyakorlására. Az 1802-ben elfogadott önkormányzati karta szerint felállhatott egy, a helyi ügyek irányításáért felelős 12 tagú városi tanács. A tanácsot azonban 1871-ben megszüntették, amikor Washington D.C. egy területi kormányzás alá került, és tulajdonképpen három, az elnök által kinevezett biztos irányította.

Washington polgárai ekkor sem nyugodtak bele a jogfosztottságukba és tovább folytatták a harcot. Az 1963-as év áttörést hozott, hiszen az Amerikai Alkotmány 23. kiegészítése révén a washingtoniak szavazhattak az elnök személyére, majd 1973-ban a Home Rule Act értelmében végre a helyi önkormányzati joggyakorlás is megadatott nekik, hiszen felállhatott a városi tanács és polgármestert is választhattak.

Az elért eredmények ellenére a washingtoniak önkormányzati jogai az állam más településeivel összehasonlítva még egyáltalán nem teljesek. A helyi törvényeket ugyanis a Kongresszus felülvizsgálhatja. A törvényhozásban Washington D.C., amely több mint 700 ezer ember otthona, csupán egy szavazati joggal nem rendelkező küldöttel rendelkezik.

A Washington D.C. állammá válására most jó esély mutatkozik. A Kongresszus demokrata többségű alsóháza ugyanis szimpatizál azzal a törvényjavaslattal, amely a jövőben lehetővé tenné, hogy a Columbia Kerület állami státuszt kapjon.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Washington D.C. térképe 1850-bőlThomas Jefferson
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár