Időkapszulát helyeztek el a varsói gettó épülő múzeumának kertjében
2023. április 19. 16:47 MTI
Történelmi iratokat és emléktárgyakat tartalmazó időkapszulát helyezték el kedden Piotr Gliński lengyel kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter jelenlétében a varsói gettó múzeumának kertjében, ezzel jelképesen megkezdődött az intézmény új székházának építése.

A varsói gettó két része, az ún. kis és nagy gettó közötti ellenőrzőpont 1942. júniusában (Wikimedia Commons / Bundesarchiv, Bild 101I-270-0298-10 / Amthor / CC-BY-SA 3.0)
Korábban
A 2018-ban megalapított múzeumi intézmény székházává az egykori gettó területén található épületegyüttest alakítják át, ahol a második világháború első éveiben gyermekkórház működött. A komplexum a varsói gettó azon kevés épületei közé tartozik, amelyek megmaradtak a háborúban.
Piotr Gliński az ünnepségen rámutatott: az időkapszulát az 1943-as gettófelkelés kitörésének szerdai, 80. évfordulója előestéjén helyezik el. A felkelés bebizonyította, hogy az ember „a legtragikusabb körülmények között is megőrizheti az emberiesség legmagasabb fokát”, szembeszegülhet a gonosszal – jelentette ki a kormányfőhelyettes.
Ebben az értelemben a gettófelkelés győztes volt, és az izraeli identitás alapját képezi, amint a lengyel felkelések a lengyel identitás alapját adják – tette hozzá.
Az időkapszulában Piotr Gliński a második világháborús lengyel ellenállást jelképező, Harcoló Lengyelország elnevezésű jelvényt helyezte el, amely a gettófelkelőknek nyújtott lengyel segítségre utal, valamint arra, hogy a helyszínen az 1944-es varsói felkelés idején is kórház működött, a lengyel felkelőket ápolták ott.

Az elhelyezett emléktárgyak között van Jizchak Katzenelson Auschwitzban elhunyt lengyelországi zsidó költőnek az Ének a kiirtott zsidó népről című poémájának lengyel nyelvű kiadása. A mű magyarul is megjelent Halasi Zoltán fordításában.
Albert Stankowski, a múzeum igazgatója bejelentette: az általa irányított intézmény új székháza három év múlva fog megnyílni.
Małgorzata Naimska, a múzeum programtanácsának elnökhelyettese kiemelte: az intézmény megalapítása óta széleskörű kiadói, tudományos és művelődési tevékenységet folytat, ismerteteket terjeszt a varsói gettóról, valamint a németek által megszállt Lengyelország területén működő más gettókról is.
A varsói gettó szívében 2014 októberében már átadták a Lengyel Zsidóság Történeti Múzeumának (POLIN) több mint 4000 négyzetméteres kiállítási területű épületét is.
A varsói gettót a németek 1940-ben hozták létre, mintegy félmillió lakosának 80 százalékát 1942 júliusa és szeptembere között a treblinkai náci német haláltáborba szállították. A deportálások során, valamint a gázkamrákban becslések szerint mintegy 300 ezer ember vesztette életét. A gettóban mintegy 60 ezer zsidó maradt, a németek 1943. április 19-ére tervezték a városnegyed végső felszámolásának elindítását.
Az akciót megelőzően a gettóban felkelés tört ki, amelyben mintegy 14 ezren haltak meg, a városrészt a németek földig rombolták. A varsói gettó összes áldozatának számát mintegy 400 ezerre becsülik.
A szerdai évfordulós megemlékezéseken Varsóban Jichák Herzog izraeli és Frank-Walter Steinmeier német elnök vesz részt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nácik
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Múltbeli szerepének jelképes súlya miatt rendezték Nürnbergben a háborús bűnösök perét
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Becsülete árán futott be óriási karriert a hitleri Németországban az „igazi” Mephisto
- Máig hatályos precedenseket teremtett a nürnbergi törvényszék eljárása
- A hangját vetette be a nácik ellen a háború alatt Marlene Dietrich 14:20
- Budapesten tanácskoznak a múzeumok jövőjéről az etnográfia nemzetközi képviselői 13:18
- A Bermuda-háromszögben eltűnt repülők mentésére küldött hidroplánnak is nyoma veszett 09:50
- Ritka festmények, kerámiák és a magyar történelem relikviái a BÁV 82. Művészeti Aukcióján 08:40
- 3000 receptes szakácskönyvet is kiadott A három testőr szerzője 08:20
- Több ezren haltak bele a Londonra ereszkedő szennyes füstfellegbe tegnap
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget tegnap
- A magyar mérnök, aki tegeződött Henry Forddal: Galamb József tegnap