Husz János 1415-ös kivégzése igencsak komikusra sikeredett
2019. május 16. 14:02 Múlt-kor
Korábban
Husz János kivégzésének botrányos hangulata
Husz János (1369-1415) cseh pap és reformer azoknak az újítóknak a táborát ékesítette, akik az egyházi korrupció ellen voltak hivatottak fellépni, illetve az anyanyelvű bibliák terjesztésének sorsát is szívükön viselték, akár az angol John Wycliffe, akinek tanaival Husz János prágai tanulmányai alatt ismerkedett meg.
A cseh reformert kezdetben a prágai érsek, Sbinko von Hasenburg is támogatta, ám amikor a klérus erkölcsi tisztítása mellett a nemzeti érdekeket is hangsúlyozni kezdte, elfordult tőle. 1409-ben a Károly Egyetem rektora lett, ami az intézmény számára is újdonságot hozott és a wycliffita tanok központjává vált.
1410-ben egykori érsek barátja pápai bullát eszközölt ki ellene, majd egy évvel később XXIII. János, az aktuális pápa ki is átkozta. Az egyház ugyan üldözte, ám maradtak befolyásos támogatói, mint IV. Vencel cseh király vagy Zsigmond császár, aki épp magyar király is volt.
Husz János munkájának gyümölcseként 1416-ban megjelent az első cseh nyelvű bibliafordítás, ami az általa erre a feladatra verbuvált hallgatók csoportja nélkül nem jöhetett volna létre. A következmény nem meglepő módon köszönet helyett az eretnekség vádja lett, ugyanúgy, mint angol kollégája esetében.
A vád hamarosan tárgyalást vont maga után, ami Konstanz városában kapott helyet. A zsinat komikus mivolta, még Wycliffe meghallgatásán is túltett, szinte karneváli hangulat kerekedett a településen. A felfordulást állítólag elsősorban Európa „nagyjai” okozták.
Az egyik érsek 600 lóval érkezett, majd felbukkant 700 prostituált, hogy felajánlja szolgálatait a résztvevőknek, közben 500 ember belefulladt a tóba, a pápa pedig hóakadályba ütközve kizuhant az őt szállító kocsiból.
A hangulat olyannyira a tető fokára hágott, hogy a cseh reformer tulajdonképpeni elítélése és kivégzése már csupán egy kis közjátéknak tűnt, annak ellenére, hogy máglyán égették el. A kegyetlenség egyedül követőit tüzelte fel, méghozzá olyannyira, hogy az események következtében Csehország hamarosan polgárháborús övezetté vált és kezdetét vették a huszita háborúk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap