Húsz borzalmas járvány az emberiség történelméből
2020. március 27. 19:48 Múlt-kor
Korábban
Az AIDS (1981-napjainkig)
Az azonosítása óta eltelt idő során az AIDS a becslések szerint 35 millió emberrel végzett. Az immunrendszer végzetes legyengülésével járó betegséget a HIV-vírus okozza, amely valószínűleg az emberszabásúak körében terjedő vírusból mutálódott és került az emberi „körforgásba” valamikor az 1920-as évek táján Nyugat-Afrikában. Az eleinte láthatatlanul terjedő vírus a 20. század végére valóságos világjárvánnyá nőtte ki magát.
Mivel a közvélemény elsősorban a meleg közösségekkel hozta kapcsolatba, az ellenszerek kifejlesztését sokáig társadalmi stigmák hátráltatták.
A betegségnek évtizedeken át nem volt ismert gyógymódja, az 1990-es évek óta azonban a megfelelő kezeléssel a fertőzöttek élete meghosszabbítható. 2020 elején jelentették be, hogy két embert gyógyultnak nyilvánítottak, így a további kutatások igen biztatóak.
Jelenleg a világon a becslések szerint körülbelül 40 millió HIV-fertőzött ember él, nagyjából 64%-uk Afrika Szaharától délre eső részein.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap