A komikus megjelenésű, karakterében végletesen impulzív Nyikita Szergejevics Hruscsov emléke legtöbbünk számára egybeforrt a hidegháborús szembenállás egyik legfeszültebb időszakával. Washington és Moszkva kapcsolatai az 1960-as évek első felére olyan mélypontra jutottak, amelyben a harmadik világháború, egy globális nukleáris összecsapás megvívása sem tűnt valószínűtlennek. Ebben a nyomasztó, kiszámíthatatlan időszakban az Eisenhower-adminisztráció történelmi jelentőségű körutazást szervezett a szovjet kommunista párt első emberének.

Az SZKP XX. kongresszusán 1956 februárjában Nyikita Szergejevics Hruscsov nemcsak a sztálini korszakot bírálta, de egyben meghirdette a „békés egymás mellett élés” gondolatát is, amely retorikailag és logikailag is eltért a permanens forradalom koncepciójától. Ugyanakkor november 18-án, közvetlenül az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eltiprása után Lengyelország moszkvai nagykövetségén, a nyugati országok képviselői előtt a kommunizmus végső győzelméről értekezett. Ekkor jelentette ki, hogy „el fogunk temetni benneteket”. Bár az eredeti oroszban a szovjet első titkár úgy fogalmazott, hogy „mi vagyunk a sírásóitok”, s az angol „we will bury you” részben a személyi tolmácsának ad hoc nyelvi leleménye volt, külön magyarázat nélkül is nyilvánvaló, milyen hatást gyakorolt e kijelentés az Elbától nyugatra. Két évvel később, 1958. november 10-én az NDK-ból való tömeges emigrációra válaszul ultimátumot adott az 1945 óta négyhatalmi megszállás alatt álló Berlin kérdésében: arra szólította fel a nyugati nagyhatalmakat, hogy vonják ki erőiket a szovjet hadsereg alakulatainak tengerében, keletnémet területen álló nagyvárosból. Utóbbit már annak tudatában tette, hogy a világ első műholdja, a Szputnyik 1957. október 4-i fellövésével, majd Lajka kutya 1957. november 3-i űrbe juttatásával sokkolta a nyugati közvéleményt.

A bizalmatlanság kora

Amerikában Dwight D. Eisenhower adminisztrációja tudatában volt annak, milyen katonai előnyt jelenthet az új interkontinentális ballisztikus rakéták hadrendbe állítása. Az 1956 júliusában megindult U-2-es kémrepülések hiányos hírszerzési adatai mellett Washingtonban általános volt a nézet, hogy a szovjetek nukleáris bombázóereje jelentősen felülmúlja az amerikai képességeket. Mindezek következtében fokozódott a Moszkvával kapcsolatos amerikai bizonytalanság és bizalmatlanság, s ebben az évek óta mind feszültebb helyzetben került sor a szovjet főtitkár amerikai meghívására.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. tavasz számában olvasható.