Az erdélyi gróf a miniszterelnöki székből történő 1931-es távozása után is a politikai élet fajsúlyos tényezője maradt. 1935-ig a kormánypárt képviselőcsoportjának vezetőjeként, azt követően pedig a kormányzó tanácsadójaként volt számottevő hatása. Utóbbi azt jelentette, hogy napi szinten nem, de számos esetben egyfajta szürke eminenciásként tudott hatni a kormányzati politika alakulására. Befolyását elsődlegesen a jobboldali radikális reformtörekvések, majd a második világháború alatt a németek irányába történő alárendelődés fékezésére igyekezett felhasználni. Ezen tevékenysége 1944 októberéig, Horthy kormányzósága végéig érvényesülhetett. A világégés végén a szovjet hatóságok a Szovjetunióba hurcolták, megakadályozva ezzel, hogy az anglofilként ismert politikus szerepet kapjon az ország újjáépítésében. 

A világgazdasági válság 1930-ra a maga teljességében mutatta meg Magyarország sebezhetőségét és kiszolgáltatottságát a nemzetközi folyamatoknak, ami Bethlen István helyzetét is megrendítette. A kormányfő az egyre erősödő társadalmi és politikai elégedetlenséget 1931. augusztus 19-i lemondásával kívánta csillapítani. Az erdélyi gróf azonban – részben a kormányzóhoz fűződő jó viszonyára, részben az általa irányított egységes párti képviselőcsoportra építve – továbbra is számottevő befolyással bírt a mindenkori kormányzati politikára. Ennek látványos jeleként ő adta meg a kegyelemdöfést 1932 szeptemberében utódjának, Károlyi Gyulának.
A miniszterelnöki széket utóbbitól átvevő Gömbös Gyula, amennyiben nem akart hasonló sorsra jutni, ugyancsak együttműködésre kényszerült a gróffal. Ugyanakkor Bethlennek tudomásul kellett vennie, hogy személyének népszerűtlensége 1931 óta nem enyhült, és a közvélemény jelentős része egy esetleges reformpolitika legfőbb akadályaként tekint rá, így a kormány élére való visszatérésének nincs érdemi realitása. A hatalmi patthelyzet végül 1935-ben oldódott fel azáltal, hogy a kormányzó lehetővé tette az idő előtti parlamenti választások megtartását, amelynek révén Gömbös lényegében felszámolta a kormánypárton belüli bethlenista tábort. A konklúziót levonva Bethlen elhagyta pártját, és végérvényesen lekerült a napirendről annak a lehetősége, hogy újra kormányzati szerephez jusson.

Iránymutató tekintély

Bethlen számára az 1935-ös kudarc nem jelentette a teljes perifériára szorulást. Pártonkívüliként továbbra is képviselő maradt, és az Est-sajtókonszern tanácsadójaként rendszeresen kapott publicitási lehetőséget a Pesti Naplóban. A kormánypárt átalakulását követően a bethlenisták nem kísérelték meg saját párt létrehozását, de köreikben igen hamar elfogadottá vált, hogy Bethlenre, ha nem is formális vezetőként, de egyfajta iránymutató személyiségként tekintsenek. Utóbbit erősítette, hogy rendeződött a viszonya Horthyval. Kapcsolatuk ugyanis igencsak elhidegült, miután az államfő 1935 elején – utat adva az előrehozott választásoknak – egyértelműen Gömbös mellé állt. Egy év múltán azonban – többek között feleségeik közbejárásának köszönhetően – kibékültek, aminek következtében az erdélyi gróf ismét a kormányzó egyik fontos tanácsadója lett.
 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. tavasz számában olvasható.