„Tudták róla, hogy arisztokrata, és hogy festőművész. Mint utóbbi kiállításai révén ismert. Tudták, hogy európai műveltségű, nagyvonalú értékes embere az országnak. Tehát meg kellett semmisíteni.” Így ír visszaemlékezésében gróf Nádasdy Borbála az arisztokrata festő Batthyány Gyuláról, akit a második világháborút követően koncepciós perben ítéltek el. Az ő története példa arra, hogy a kommunista diktatúra milyen módon lépett fel a korábbi korszak vezető rétegének tagjai ellen, és miként volt képes évtizedekre elfeledtetni a művészet egy kiemelkedő alakjának munkásságát.

A koncepciós perek már 1945-ben megjelentek a szovjetek által megszállt Magyarországon. Az ilyen eljárások során könnyen tudtak terhelő bizonyítékokat konstruálni, valamint beismerő vallomást kikényszeríteni. Utóbbit Andrej Januarjevics Visinszkij szovjet főügyész a „bizonyítékok királynőjének” nevezte, ugyanis annak megléte esetén más jellegű bizonyíték már nem is szükségeltetett.

Feltűnő tehetség feltűnés nélkül

Batthyány Gyula 1887. május 10-én született egy olyan arisztokrata családban, ahol mindkét szülő felmenői között számos ismert történelmi személyiség volt. Apja, németújvári gróf Batthyány Lajos, az első független magyar miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos unokája, Győr megye főispánja, majd fiumei kormányzó, később országgyűlési képviselő volt. Édesanyja csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Ilona, id. gróf Andrássy Gyula miniszterelnök lánya, császári és királyi palotahölgy. Batthyány Gyula a família ikervári birtokán látta meg a napvilágot, gyermekkora egy részét itt, illetve a család Polgárdiban található kastélyában töltötte. Tanulmányait magántanulóként végezte mind elemi, mind pedig középszinten, ezt követően pedig az apja kedvéért a festészeti képzéssel párhuzamosan jogi tanulmányokba kezdett, amikor azonban egyértelművé vált sikere a művészetek terén, az utóbbival felhagyott.
1905-ben beiratkozott a budapesti Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdébe, ahol egészen 1907-ig tanult. Ezt követően a korszak művészeinek általános szokása szerint külföldi tanulmányokba kezdett, elsőként Münchenben szívta magába a szecesszió stílusirányzatának sajátosságait, majd Párizsban folytatta a korra jellemző festészeti stílus megismerését. 1910-ben Firenzébe utazott, ahol műtermet rendezett be, majd több évig önálló művészként dolgozott. Első kiállítását végül 1914-ben az Ernst Múzeumban rendezték meg, ahol a későbbiekben többször is bemutatásra került aktuális műveinek tárlata. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. tavasz számában olvasható.