Hosszú folyamat volt, mire Konstantinápoly valóban Róma örökébe léphetett
2021. június 13. 16:49 Múlt-kor
Korábban
Egy görög gyarmatváros élete
Büzantion nem büszkélkedhetett jelentős történelemmel. A mítoszok szerint a megaraiak alapították a Fekete-tengeri kereskedelem szempontjából stratégiai helyen fekvő kikötőt.
A város alapításáról szóló legenda szerint a „vakok városával” szemben lévő helyet javasolta a delphoi jós, ami arra utalt, hogy a másik parton építkező khalkédóniak nem vették észre a későbbi Büzantion természetes kikötőjét.
Elhelyezkedésének köszönhetően Büzantion nem kerülte el az ókori görög történelem fordulatait. Másfél évszázaddal az alapítása után I. Dareiosz perzsa király foglalta el, majd a peloponnészoszi háborúban a spártaiak ostromolták meg sikeresen, hogy elvágják Athént a fekete-tengeri gabonától.
Athén természetesen visszafoglalta Büzantiont, de rövid időn belül újra Spártáé lett a város. A későbbiekben a makedónok, Bithünia és Pergamon is a magáénak tudta, de a város szerencsés választásként szövetségre lépett Rómával.
A császárok uralmát nem úszta meg bajok nélkül, Septimius Severus császár ugyanis i. u. 195-ben az addig szövetségesi státuszt élvező várost három évi ostrom után elfoglalta, és a földdel tette egyenlővé. Az addig jómódú város teljesen elpusztult, de már Septimus Severus elkezdte újjáépíteni, és falat is emeltetett az új város köré.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap