Hősi halottak őrizték a fáraók hadseregének központját
2015. május 5. 17:44
A Szuezi-csatorna keleti partján lévő Tell el-Habua városa melletti ásatások alkalmával a kutatók egy ősi kapura bukkantak. A vizsgálatok során kiderült, hogy a felfedezés egykoron az Egyiptomi Újbirodalom idején a hadsereg központjának számító Tharu erőd keleti bejárata volt, amely mellett egy katonai temetőt is feltártak, jelentette be az egyiptomi régiségügyi miniszter.
Korábban
Mamdouh El-Damaty szerint a három, körülbelül egy méter széles és három méter hosszú mészkőtömbből kifaragott hatalmas kapun II. Ramszesz fáraó neve olvasható. Az erőd egykoron egyike volt azon erődítményeknek, amelyek az ókori királyságot a keleti irányból érkező támadások kivédésére szolgáló Hórusz katonai út mentén sorakoztak.
A kapu mellett a régészek felfedeztek egy téglából készült raktárt, valamint egy, a 26. dinasztia korából származó temetőt, amelyeknek „lakói” a sérüléseikből következően csatákban hunytak el.
A 350 kilométer hosszú, a Földközi-tengerrel párhuzamos erődrendszer Tharu váránál kezdődött és egészen a Sínai-félsziget északi részén lévő Rafah-ig húzódott. Az utóbbi, a mai egyiptomi-izraeli határon található város mindig is része volt az ókori Egyiptomnak. A Hórusz út egyfajta mélységi védelmet jelentett a királyságnak a keletről érkező, nagyobb támadások idején, amelyek megakadtak az egyes erődöknél, s a várvédők feltartóztathatták a támadó seregeket, amíg a felmentő hadak meg nem érkeztek. A védőket a part menti vizeknél gályák is segítették.
Ugyanakkor nem csupán a honvédelem során tudták kihasználni az egyiptomiak az erődrendszert, hanem a támadó hadjáratok idején is. Az egyik legnagyobb hódító fáraó, III. Thotmesz (i. e. 1479-1425) - aki 17 hadjáratával Egyiptom legnagyobb területi növekedését érte el - egy alkalommal húszezres seregével úgy tett meg 400 kilométert Szíria felé, hogy az ellenség észre sem vette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap