Hogyan vetkőzik a jó feleség a férje előtt?
2016. február 16. 13:21
1937-ben különös fába vágta a fejszéjét Allen Gilbert burleszk producer: egy vetkőző iskolát (School of Undressing) alapított Manhattanben, amelynek kurzusai keretében a házimunkában megcsömörlött amerikai feleségeket szakértők látták el hasznos tanácsokkal a férjük szeme előtt való helyes vetkőzés témájában. A „mindössze” 30 dollárba kerülő, a producer szerint már a meghirdetésekor 48 jelentkezővel büszkélkedő kurzus célja az volt, hogy a nők megtanulják, miként keltsék fel a vágyat férjurukban. A LIFE magazinban a helyes vetkőzés mikéntjét egy képsorozattal is szemléltető Gilbert szerint a „rossz technika” is okolható a válások számának növekedésért. A képeken két burleszk fellépő demonstrálta a helyes és a helytelen ruhalevételi módszert. Az újság olvasói közül sokan (teljesen jogosan) felháborodásuknak és csalódásuknak adtak hangot, mondván, nem csupán a nőknek kell erre figyelniük, a férfin is sok minden múlik, sok levelet író férfi pedig megrökönyödésének adott hangot, ugyanis – mint írták – soha nem gondoltak arra, hogy figyeljék a feleségüket, miközben az a ruháitól szabadul meg. Akkoriban valóban más idők jártak.
Korábban
Az 1930-as évek hangulatára (a New Deal sikerei ellenére) még mindig a nagy gazdasági világválság nyomta rá a bélyegét. A hagyományos családi egységek kezdtek felbomlani, a válások száma valóban növekedett, új társadalmi formák kerültek előtérbe, a szexualitás ekkoriban kezdte szárnyát bontogatni (igazi áttörést e téren az 1950-es évek hoztak). 1930 és 1935 között az egyedülálló nők száma harmadával emelkedett, a házasodási kor egyre jobban kitolódott, a születési ráta drámai módon kezdett csökkenni, a családokra háruló költségek pedig soha nem látott magasságokba emelkedtek. Egy 1940-es felmérés szerint az eltelt évtizedben másfélmillió férfi hagyta el feleségét, sok pár pedig csupán azért maradt együtt, mert a válás még több költséggel járt. Habár a nehéz időben sokan voltak összezavarodva és kereték identitásukat, egy valamiben mindenki egyet értett: a vetkőző iskolával Gilbert minden bizonnyal a soron következő darabjának igyekezett ily módon hírverést csapni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05