Hogyan vélekedtek a középkorban az abortuszról és a fogamzásgátlásról?

2017. március 13. 11:21

Korábban

Mikor költözik be a magzatba a lélek?

Bár egyes középkori “csodaszerek” ténylegesen elérhették a kívánt hatást, számos korabeli módszer teljesen eredménytelen volt a valóságban. A nem várt terhesség megszakításáról, vagyis az abortuszról ugyancsak meglehetősen eltérő álláspontok alakultak ki a középkor folyamán. Az elsődleges kérdésnek az számított, hogy mikortól tekinthető a magzat teljes értékű embernek. Egyesek úgy vélték, hogy a végtagok, a kezek és lábak kifejlődésétől kezdve kell személynek tekinteni a születendő gyermeket. Egy másik, a keresztény világban széles körben elterjedt nézet szerint a gyermek lelke a fogantatástól számított 40. napon költözik bele az anyaméhben növekvő testbe. Hasonló gondolattal találkozhatunk a muszlim gondolkodók írásaiban is, bár ők a lélek megjelenését a 120. napra helyezték. Az elv, miszerint már a fogantatás pillanatától kezdve embernek tekinthető a magzat a középkorban még nem volt általános, az csak a 16. században a reformáció tanaival együtt terjedt el.

Bármelyik felfogás is érvényesült a magzat emberré válásának időpontjáról, a terhességmegszakítást szinte kivétel nélkül bűnnek tekintették – legfeljebb a kirótt büntetés mértékében figyelhető meg különbség. (Így például egy “lélekkel még nem bíró” magzatot elvetető nőt nem végeztek ki gyilkosságért, hanem “csak” száműzetésre ítélték.) Mindazonáltal hasonlóan a fogamzásgátláshoz az abortusz is sokkal inkább elfogadottnak számíthatott a mindennapi életben, mint az a törvényszövegekből kitűnik. A középkorból meglehetősen kevés olyan forrás maradt fenn, amely egy abortusz miatti bírósági eljárásról tanúskodik. Összehasonlításképpen a 16-17. századból egy-egy németországi városban több terhességmegszakítás miatt elítélt és kivégzett nőről van tudomásunk mint, amennyit egész Európában a középkor évszázadaiból ismerünk.

Az abortuszról, a nők saját testük és gyermekeik feletti jogairól élő középkori felfogásról tanúskodik egy meglehetősen extrém eset 1353-ból. A morvaországi Brno városában letartóztattak egy asszonyt, aki éppen újszülött gyermekét igyekezett egy folyóba fojtani. Az ügyet 24 férfi esküdt tárgyalta, akik végül felmentették az asszonyt arra hivatkozva, hogy “mivel ő szülte a kisfiút, így ő az asszony tulajdonának számít, a saját tulajdonával pedig mindenki úgy cselekszik, ahogy az neki tetszik.”

Mivel rendkívül kevés eljárásról maradtak fenn forrásaink, a kutatók gyakran fordulnak a közép- és kora-újkori szépirodalmi művekhez, amelyek gyakran beszéltek el történeteket nem kívánt terhességekről, amelyekben egy, az előzőektől meglehetősen eltérő megoldás jelenik meg. Gyakran előforduló toposznak számított, hogy bár maga a terhes nő morális alapon ellenezte gyermekének elvetetését, ugyanakkor el akarta kerülni azt, hogy kitudódjon terhességének híre vagy éppen nem is akarta felnevelni a gyermeket. Ilyen esetben különböző módszerekkel igyekeztek eltitkolni magát a terhességet, majd egy bába segítségével titokban adtak életet gyermeküknek. Az így született gyermekekre eltérő sorsok várhattak. Egyesek másik családhoz kerültek, másokat pedig szerzetesként neveltek fel. De ahogy láthattuk az 1353. évi brnói esetből is, sajnos nem számított ritkának az sem, hogy születésüket követően egyszerűen megölték a nem kívánt gyermekeket.

előző oldal 2 / 2